Isten iránti hála

Erdély szerte megemlékeznek a hét végén a reformáció 500 éves évfordulójáról. Előbb csak a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom kapujára szegezték ki ismét, akár – a monda szerint – Luther Márton 1517-ben, Wittenbergben a 95 tételt, aztán a ReforMaraton 500 csapata ezt még több háromszéki településen (is) megtette a múlt vasárnap.

2017. október 27., 00:122017. október 27., 00:12

Erdély szerte megemlékeznek a hét végén a reformáció 500 éves évfordulójáról. Előbb csak a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom kapujára szegezték ki ismét, akár – a monda szerint – Luther Márton 1517-ben, Wittenbergben a 95 tételt, aztán a ReforMaraton 500 csapata ezt még több háromszéki településen (is) megtette a múlt vasárnap. 

Kálnokon hálaadó ökumenikus istentisztelettel, úrvacsorával, két helybéli, egy református és egy unitárius lelkipásztor, Tóth Anna és Szabó Adél szolgálatával tartanak vasárnap 11 órától hálaadó istentiszteletet, amelyre elvárják a faluközösség minden tagját és az elszármazottakat is. 

– Az 500 éves reformáció és a 450 éves magyar református egyház ünnepi érvfordulója Isten iránti hálára kötelez bennünket. Lelkésztársammal úgy döntöttük, hogy közösen tartunk hálaadó istentiszteletet és közösen veszünk úrvacsorát – mondta el Tóth Anna református lelkipásztor.

Az istentiszteletet követően a templom előtt emlékoszlopot avatnak, majd leteszik egy új gyülekezeti terem alapkövét, hisz a régi kissé „megrokkant”, és „ha elődeinknek volt erejük, időt, pénzt és munkát nem kímélve” felépíteni egy ilyen épületet, nekünk is kell hogy legyen bátorságunk, hogy hozzáfogjunk – mondja a lelkész. A gyülekezeti házat a református parókia udvarára tervezik. Kőröspatakon vasárnap 12 órától tartanak reformációi istentiszteletet, majd kopjafát avatnak a templomkertben. Az unitárius reformációról Tordai Ernő lelkész tart előadást. Közreműködik a sepsikőröspataki nőegyletek ökumenikus kórusa. A Para Zoltán mérnök által adományozott kopjafát bemutatja faragója, Szabó Árpád. Mindkét ünnepség szeretetvendégséggel ér véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés