Isten góljai?

Gigi Becali, az FCSB labdarúgócsapat fő finanszírozója ismét nagyot mondott. Saját bevallása szerint régóta nem fogyaszt szeszes italt, így feltehetőleg egyéb tudatmódosító szereket sem. Ő annyira szellemes helyből, mint más nekifutásból.

Botos László

2019. január 04., 00:252019. január 04., 00:25

A román nemzet bohóca különben sem szilveszter estéjén vagy hajnalán nyilatkozott, hanem karácsonykor. Talán pár napot várhatott volna. Ezt mondta: „Ha kérek, Isten az Ő akarata szerint cselekszik. Isten tudja, mire gondolsz, neki nem lehet hazudni. Én azt mondom, Uram, adj nekem, mert én tudom, mit kell tenni azzal a pénzzel. Halkan beszélek, másként meghallja a Sátán, és erős falkákkal rám támad. Amikor méltó leszek rá, Isten adni fog. Mit jelent neki a futball? Imáimban azt kérem, verjük meg a Barcelonát. Hogyha van hited, a hegyeket is elmozdíthatod. Isten tudja, mit akarok. Ad nekem egy Cománt, egy Mant, egy Tănaset, és a csapat erősebbé válik. Lassan, lassan. És pakk-pakk, megnyerem a román bajnokságot, megnyerem a Bajnokok Ligáját. Egész nap imádkozom, és azt mondom, add Uram, hogy megverjem a Barcelonát, megverjem a Real Madridot. Szent áldozás után vasárnap tiszta vagyok, és azt kérem, verjem meg a Barcelonát, a Real Madridot, minden erős csapatot. Így gondolkodom én. Erre most önök azt mondják, bolond vagyok, a barátaim is így vélekednek. De hadd lássuk, kinek van igaza.”

Első olvasatra a Dzsidzsi úr vallomása akár teológiai tanlecke vagy templomi példabeszéd is lehetne. Minő erős hit, ugye?! Túl azon, hogy Gigi Becali a vakbuzgó ortodoxok közé sorolható (tele a palotája s annak udvara aranysárga feszületekkel), van az eszmefuttatásban néhány logikai bukfenc. Legjobb tudomásunk szerint Isten mindannyiunké, s ezáltal semleges. Aligha fog az FCSB – Barcelona meccsen a bukarestiek pártján állni. Gólt sem fog az ellenfél kapujába rúgni, fejelni, sarkallni. Ezt még akkor sem tette, amikor Becali eurómilliókat hordott az Athosz-hegy kolostoraiba. Imádkoztak, pörgött a rózsafüzér, a Chelsea pedig az alatt elintézte a Steauát.

A mérkőzés, a sportviadal vagy bármilyen megpróbáltatás előtt és alatt az imából a küzdelemhez hitet, erőt meríteni, Isten segítségét kérni – ez merőben eltér a Becali torz képzeletvilágától. Isten kenyeret adhat, de őt nem lehet lekenyerezni...

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés