Isten akaratából

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2021. január 07., 00:152021. január 07., 00:15

Madéfalva neve, valamint 1764. január 7. fekete betűkkel van bevésve a székelyek közös emlékezetébe, hiszen immár 257 esztendeje, hogy a település neve a nyakunkba szakadt fájdalom és gyász helyszínét, míg a keltezés annak időpontját jelöli számunkra. Azt a napot, amikor orvul és kegyetlenséggel mészárolták le több száz testvérünket. Köztük férfiakat és asszonyokat, gyermekeket, fiatalokat, középkorúakat és időseket – válogatás nélkül. Történt mindez annak megtorlásaként, hogy a hadra fogható csíki, kászoni és háromszéki férfiak nem voltak hajlandók lemondani az őseik kiontott vérével megváltott szabadságjogaikról és idegen parancsolat alá vonulni a császáriak által felállítandó határőrség kötelékében.

A népirtásért felelősök meghamísították az áldozatokra vonatkozó adatokat, ezért a pontos számuk nem ismeretes. Egyes korabeli források 186, mások viszont 500 halottat és 1000 sebesültet említenek. A székely nemzetrészen megejtett érvágás súlyos következményei közé ugyanakkor a kioltott vagy megcsonkított életek mellett a török fennhatóság alatt álló Moldvába menekültek ezrei is odasorolandók. Hiszen elvesztésükkel megcsappant Székelyföld lakossága, és ezáltal az itt maradottak még sebezhetőbbé és kiszolgáltatottabbá váltak a megszállókkal szemben.

Az osztrák császári hatalom már az 1762-es esztendőtől készült egy esetleges lázadás vérbefojtására, és ezzel a székelyek is tisztában voltak. Ezt több, az erőszakos katonai toborzás ellen általuk benyújtott tiltakozó beadvány tartalma is hűen tükrözi. Egyikükben például ez olvasható: „vesszük észre azon körülöttünk összevont és katonailag rendezett erős fegyveres csapatokat, melyek nem egyébért hozattak be lassanként, de minduntalan vidékünkre, minthogy alkalmas pillanatban, midőn nem is véljük, egy üdvtelen jeladásra, mintegy csatajelre, mi, szerencsétlen áldozatok meghódítva, fogságra jussunk.” Ismerős tények ugye?

Történelmi távlatokból tekintve vissza az akkor bekövetkezett tragédiára megállapítható, hogy a mindenkori elnyomók évszázadokon átívelő igyekezete ellenére mi, székelyek még mindig vagyunk. Létezünk, és eleink nyelvén beszélünk, hagyományai szerint élünk a Keleti–Kárpátok bércei alatt. Isten akaratából megtartottuk önazonosságunkat a változó idők hullámverésében. Ennek tudata adjon nekünk hitet és erőt az elkövetkező évszázadokban is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés