
Az összefogás szükségességét és az állampolgári jogokért való felelősségteljes kiállás fontosságát hangsúlyozták a munka törvénykönyve módosítása ellen szervezett budapesti tüntetés szónokai szombaton a Várkert Bazárnál.
2019. január 20., 12:482019. január 20., 12:48
A Fiatalok a Demokráciáért nevű civil szervezet és a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata rendezvényén elsőként felszólaló Kiss Nikoletta, az ifjúsági tagozat vezetője arról beszélt, hogy fiatal dolgozókért és leendő munkavállalókért vonultak az utcára, mert - mint mondta - nem szeretnének olyan országban élni, ahol az emberek ki vannak szolgáltatva a munkáltatónak és, ahol a bérek nem biztosítják a megélhetést. Kiemelte, közösen kell tenni a tisztességes bérért, munkafeltételekért, valamint a rugalmas nyugdíjrendszerért. Szerinte a munka törvénykönyve nem a dolgozók érdekeit szolgálja.
Molnár Tímea civil aktivista azt hangoztatta, élni kell az állampolgári jogainkkal, hogy szembeszállhassunk azokkal, akik visszaélnek hatalmukkal. Felelősséggel vegyük ki a részünket a jövőnk alakításában, ne maradjunk tétlenek, vegyünk részt az elkövetkezendő választásokon - mondta.
Nagy Blanka középiskolás diák azt mondta, hogy a kormány lejáratókampányt indított ellene, mert kritizálni merte őket. Azt híresztelték, hogy több tárgyból bukásra áll, de ez nem igaz. Szerinte a Fidesz bukott meg három dologból: tisztességből, emberségből és őszinteségből.
Molnár Áron civil aktivista szabad oktatást és véleménynyilvánítást követelt, és ezért összefogásra szólította fel a Várkert Bazár előtti területet megtöltő tömeget.
A tüntetők között látni lehetett magyar, európai uniós és árpádsávos zászlókat, valamint a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Momentum lobogóit. Az Álljon le az ország - Budapest blokád címmel meghirdetett demonstráció résztvevői négy irányból érték el a Várkert Bazárt, a Szabadság híd, a Blaha Lujza tér, a Hősök tere és az Oktogon voltak a gyülekezőhelyek.
Több vidéki városban is szerveztek kormányellenes demonstrációkat, ezeket a budapesti tüntetés résztvevői kivetítőn figyelhették.
A demonstrációt követően a tüntetők egy csoportja a Lánchíd pesti hídfőjéhez vonult, ahol blokkolták az autóforgalmat. Ezt követően a rendőrök a tömeg nagy részét a járdákra szorították, ám néhányan leültek az úttestre, és a rendőri felszólítás ellenére sem voltak hajlandók elmenni. Ezért a rendőrök egyenként a földről felemelve elvitték őket a hídról. Ezt követően újra megindulhatott a Lánchídon az autóforgalom.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!