Ismét az autópálya

Székely Hírmondó

2017. július 28., 00:402017. július 28., 00:40

Immár a negyedik vállalattal vagy konzorciummal bontottak szerződést a hatóságok az észak-erdélyi autópálya építtetői közül, most egy 17 kilométeres Kolozs megyei szakasz olasz építtetőjével mondták fel a megállapodást, írja az MTI.

 

A szerződés felmondásának oka, hogy a hatóságok szerint a vállalat komolytalan volt, nem tartotta be a határidőket. Már tavaly októberben megkapta az engedélyt a munkálatok elkezdéséhez, de a 17 kilométeres út még mindig csak a tervezési szakaszban van, nyilatkozta Alin Șerbănescu, a román országutakért és autópályákért felelős állami vállalat szóvivője. Tavaly májusban kötöttek szerződést az olasz Impresa Costruzioni Giuseppe Maltauro SpA és a román Viaponte Rom Kft. cégek alkotta konzorciummal a Kolozs megyei Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakasz megépítésére. Legutóbb tavaly a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak közötti szakasz spanyol építtetőjével bontottak szerződést szintén azt követően, hogy a vállalatot komolytalansággal vádolta. A múlt héten jelentették be, hogy újból meghirdették a versenytárgyalást erre a szakaszra.

Szintén tavaly a Marosvásárhely és Nyárádtő közötti szakasz megépítését elnyerő konzorciummal is szerződést bontottak, miután ez utóbbi kérte a megállapodás hatályon kívül helyezését. A vállalatnak az nem volt ínyére, hogy nem kapta meg a szerződéskötéstől számított első évben az építéshez szükséges hatósági engedélyeket. A román kormány először 2013-ban bontott szerződést az észak-erdélyi autópálya építtetőjével, akkor az amerikai Bechtellel mondta fel az együttműködést, miután az amerikaiak több mint tíz év alatt az eredetileg 415 kilométer hosszúra tervezett, Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó autópályából alig valamivel több mint 50 kilométert építettek meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés