
A döntéshozók nem könnyű szívvel fogadnak el emberi jogokat és alapvető szabadságokat korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány megfékezésére - közölte pénteken, az emberi jogok világnapján megfogalmazott üzenetében az államfő.
2021. december 10., 14:472021. december 10., 14:47
Az elnöki hivatal közleményében Klaus Iohannis a történelem mérföldkövének nevezte az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amelyet 1948 december 10-én fogadott el az Egyesült Nemzetek Szövetsége. Szerinte a második világháború megmutatta, hogy nemzetközileg elfogadott szabályok nélkül az emberi jogok sérülékenyek, a szabadságot eltiporhatják a zsarnokok. Azóta ezek az alapértékek alkotmányokba és számos nemzetközi szerződésbe is bekerültek, tartalommal töltve meg az emberi jogok egyetemes védelmének ideálját.
Üzenetében az államfő emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi egy évben, a koronavírus-járvány körülményei között a közbeszéd egyik központi témája volt az emberi jogok és alapvető szabadságok oltalma az egész világon. A politikai döntéshozókat és az igazságszolgáltatást is foglalkoztató kérdést Klaus Iohannis szerint az államoknak kiegyensúlyozottan kellett kezelniük.
Az államfő rámutatott: nem könnyű feladat a közegészségügy és az élethez való jog védelme az emberi jogok és alapvető szabadságok érintése nélkül. Szerinte a döntéshozók soha nem fogadnak el könnyű szívvel emberi jogokat és alapvető szabadságokat korlátozó intézkedéseket, annak ellenére, hogy ezek legitim célt szolgáló, törvényes, ideiglenes és a célokkal arányos eszközök.
"Éppen emiatt csak állampolgári kötelezettségeink tudatában, egyénileg vállalt felelősséggel tudunk ezen az időszakon túljutni és újra korlátlanul gyakorolni a jogainkat és alapvető szabadságainkat" - idézte a közlemény Klaus Iohannist, aki arra biztatta a romániaiakat, hogy tegyenek meg mindent a saját és az embertársaik jogainak tiszteletben tartásáért.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!