
Klaus Iohannis államfő "haladéktalanul" magyarázatot vár Stelian Ion igazságügyi minisztertől arra, mi vezetett oda, hogy lezárják a nyomozást a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében.
2021. március 04., 15:342021. március 04., 15:34
Az elnök egy Facebook-bejegyzésben azt írja, a román embereknek jogukban áll tudni, kik erőszakoskodtak a békés tüntetőkkel szemben.
"Nem lehet ennyiben hagyni a dolgokat, ezért arra kértem az igazságügyi és a belügyminisztert, találjanak megoldást arra, hogy derüljön ki az igazság augusztus 10-ével kapcsolatban, és a vétkeseket vonják felelősségre" - írta bejegyzésében az államfő.
Kedden a bukaresti törvényszék jogerősen elutasította azt az igénylést, amelyben a volt csendőrségi vezetők elleni nyomozás újraindítását kérte a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) a 2018. augusztus 10-i, bukaresti tüntetés ügyében.
A döntést Daniela Isabela Miheţ bírónő hozta meg.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ügyet lezárják, és nem indul bűnvádi eljárás a csendőrség volt vezetői ellen a tüntetésen történt tömegoszlatás miatt.
Mindennek előzménye, hogy a DIICOT 2020 júniusában bejelentette, lezárja a nyomozást a tüntetés ügyében, mind a hatósági fellépésre, mind az államcsínykísérlet lehetőségére vonatkozóan. Augusztusban aztán Giorgiana Hosu volt DIICOT-főügyész részben felülbírálta a döntést, és elrendelte a nyomozás részleges újraindítását. Akkori bejelentése értelmében a Román Csendőrség volt vezetőhelyettese, Gheorghe Sebastian Cucoş, Laurenţiu Cazan őrnagy, a bukaresti csendőrség vezérigazgatója, továbbá a csendőrség volt vezetője, Cătălin Sindile, valamint Mihai Dan Chirică volt belügyi államtitkár tetteit vizsgálták volna ki többek között hivatali visszaélés, hamisított okirat tudatos felhasználása, közhivatalnok által elkövetett közokirat-hamisítás és bűnpártolás gyanúja miatt.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!