
Vasárnap, december 27-én kezdődik a COVID-19 elleni oltáskampány az Európai Unióban, így Romániában is - jelentette be csütörtökön Klaus Iohannis államfő.
2020. december 24., 11:552020. december 24., 11:55
Iohannis elmondta, első szakaszban kis mennyiségű, "inkább szimbolikus" vakcinaadagot kap Románia, de utána további szállítmányok érkeznek majd, míg mindenki részesül belőle.
Az elnök kihangsúlyozta, hogy az oltás biztonságos, hatékony, és a legmagasabb európai standardok alapján engedélyezett. Éppen ezért ő maga is, és a szakemberek is azt javasolják mindenkinek, hogy oltassa be magát - tette hozzá Iohannis.
Az elnök azt is közölte: az ünnepek idejére nem vezetnek be újabb korlátozásokat, de az eddigi óvintézkedések továbbra is érvényben vannak. "Ezek az intézkedések kötelező jellegűek, nem opcionálisak, ezért kérem, tartsák be őket, ha nem akarnak az ünnepekre kórházba kerülni" - nyomatékosította.
Hozzátette: noha az utóbbi napokban csökkent az esetszám, továbbra is sokan szorulnak intenzív terápiás kezelésre, és magas a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma is.
"Kedves románok, vigyázzanak magukra az ünnepek alatt, vigyázzanak szeretteikre, tartsák be az óvintézkedéseket. Egészséget és boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!" - zárta beszédét az államfő.
Iohannis azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy a COVID-19 járvány kezeléséről tanácskozást tartott Florin Cîţu miniszterelnökkel, Dan Barna kormányfőhelyettessel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszterrel, Lucian Bode belügyminiszterrel és Raed Arafat belügyi államtitkárral, az országos katasztrófavédelem vezetőjével.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!