
A tervezett nyugdíjemelésnek illeszkednie kell a nyugdíjakra megszabott büdzsé keretei közé - jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtökön Prágában.
2022. október 07., 08:302022. október 07., 08:30
Az elnököt Nicolae Ciucă kormányfő hozzávetőlegesen 11 százalékos nyugdíjemelésről szóló bejelentéséről is faggatták az újságírók. Az államfő azt mondta, "reálisan kell nézni a dolgokat", és tekintve, hogy a nyugdíjakra is van egy adott költségvetés, a nyugdíjemeléssel illeszkedni kell e büdzsé keretei közé.
"Kértem a kormánytól, hogy emeljük a nyugdíjakat és a béreket, hogy az emberek ne egyedül viseljék az infláció terhét, de hogy mekkora lesz ez az emelés, azt a pénzügyminisztériumnak, illetve a kormánynak kell eldöntenie" - nyomatékosította.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă kormányfő hétfőn azt nyilatkozta, a nyugdíjemelés nem növelheti a nyugdíjalap deficitjét, ezért a jelenlegi körülmények között annak mértéke nem haladhatja meg a 11 százalékot.
Klaus Iohannis államfő csütörtökön részt vesz Prágában az Európai Politikai Közösség ülésén, majd pénteken az Európai Tanács informális ülésén.
(forrás: Agerpres, fotó: presidency.ro)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!