
A hatóságok nem szándékoznak teljes zárlatot bevezetni húsvétkor, a veszélyhelyzetet ezen a héten ismét meghosszabbítják - jelentette ki kedden Klaus Iohannis államelnök.
2021. március 09., 18:492021. március 09., 18:49
Elmondása szerint a veszélyhelyzet meghosszabbításával valószínűleg érvénybe lép az intézkedés, amely értelmében az éjszakai kijárási tilalom már 22 órakor kezdetét veszi a jelenlegi 23 óra helyett.
"A fertőzések magas száma miatt a héten meghosszabbítjuk a veszélyhelyzetet, az eddigi korlátozások érvényben maradnak, de korábban fog kezdődni az éjszakai kijárási tilalom, valószínűleg 22 órakor" - mondta az államelnök a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában.
A hatóságok nem terveznek teljes zárlatot bevezetni a húsvéti ünnepek idején, nyomatékosította.
"Fel szeretném hívni azonban a figyelmet arra, hogy az utóbbi héten aggasztóan nőtt a fertőzések és az intenzív terápiás kezelésre szorulók száma, egyre nagyobb nyomás nehezedik az intenzív osztályokra" - tette hozzá az államelnök.
Iohannis ismételten az egészségügyi óvintézkedések betartására kérte fel a lakosságot, hogy "ne vesszen kárba az, amit az oltási kampánnyal eddig nyertünk". Emlékeztetett, hogy már több mint egymillió személyt beoltottak, így a vírus elleni védettséggel rendelkező lakosság aránya "nagyon jó" lehet már idén nyárra.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!