Interjú Vida Tímea gyógypedagógussal

Bár a hiányosságok és nehézségek sokkal inkább szembetűnőek egy SNI-s gyermeknél, az erősségeit is fel kell térképezni, ahhoz, hogy ezekre mi, szakemberek támaszkodni tudjunk, és igen, fejleszteni lehet a lehető leghatékonyabban, elsősorban önmagához viszonyítva. Ami biztos az az, hogy megfelelő erőforrások nélkül a változás nem lehet eléggé hatékony.

Néhány intézmény már alkalmaz korszerű, inkluzív pedagógiát segítő differenciálást, kooperatív technikákat, dráma- és projektpedagógiát, fejlesztő programokat, annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók eredményes oktatását megvalósítsa.

Minden sérült más és más, nincs két egyforma tünetegyüttes, mindenkinél másként, rövidebb vagy hosszabb időn belül mutatnak változást a fejlesztések, ezért fontos a pontos anamnézis.

– Hová ajánlott iskolába járjanak az SNI-s gyerekek? A speciális iskola az egyetlen megoldás?

– Erre nincs egy konkrét recept, és függ a sérülés típusától, súlyosságától is. Viszont elmondhatom, hogy világunk egyre inkább nyitottabb az integrációra, és ennek a legfejlettebb fokára, az inklúzióra, amely túlmutat a többségi intézményekbe való egyszerű felvételen. Az inklúziót az együttnevelés – épek és sérültek – elfogadó gyakorlatának tekintjük.

Véleményem szerint elsősorban a gyermek akaratát és igényeit kell figyelembe venni, olyan iskolát kell választani számára, amit ő is szeretne, ahol szívesen lenne, mivel ez nagymértékben befolyásolhatja a fejlődését. Ugyanakkor nagyon fontos a prioritások tisztázása, hogy a szülők tudják, mire számíthatnak, illetve hogy a különböző oktatási formák mit tartanak fontosnak, hogyan viszonyulnak, igazodnak a gyermek szükségleteihez.

– Mire kell figyelni leginkább az ilyen gyerekeknél?

– Mindenféleképpen az egyéni igényekre és szükségletekre.

– Környezetünkben, leginkább környékünkön még mindig tabutéma az, hogy valaki speciális nevelési igényű. Miért van ez így?

– Eddigi tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy azért, mert környékünkön nincs elég olyan esemény, program, akár előadás, ahol több és pontosabb információt tudhatnának meg az emberek a sérültekről. Csak azoknak az embereknek, szülőknek, gyerekeknek nem számít idegennek ez a téma, akiknek közvetlen környezetükben speciális nevelési igényű személy van.

– Az érintettek mit tehetnek azért, hogy ez a téma ne legyen ijesztő mások számára?

– A kulcs abban rejlik, hogy mennyire nyitottak az érintett szülők. Tabuk, félelem nélkül kell beszélni az adott gondokról, a felmerülő kérdésekkel bátran szakemberhez kell fordulni. Talán az elfogadást is meg kell említenem. Az elfogadáshoz szükséges, hogy elsősorban az SNI-s gyereket nevelő szülők nyitottak legyenek, reális ismeretekkel rendelkezzenek a sérülteket illetően, képesek legyenek elfogadni, tolerálni a másságot.

– Hogyan lehetne jobban bevonni a közösség életébe a SNI-s gyerekeket?

– Jó lehetőségnek tartom olyan szülő/felnőttcsoportok indítását, ahol különböző témákról lehetne nyíltan beszélni, szerepjátékokban részt venni, élménypedagógiai foglalkozást vezetni, valamint érzékenyítő programokat kidolgozni azért, hogy a felnőtt-társadalom, illetve azok az emberek is betekintést nyerjenek a sérültek világába, akik másképp kívülállók.

Igaz, hogy nagyobb odafigyelést igényelnek az SNI-s gyermekek, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak részt venni különböző iskolai, iskolán kívüli tevékenységekben ép társaikkal együtt.

Tamás Réka