Ebben az esztendőben huszonegyedik alkalommal hívják Sepsiszentgyörgy plébánosai és lelkészei közös esti imádságra, töltekezésre, valamint gondolkodásra a keresztényeket, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, együtt éljék meg és értelmezzék az isteni üzenetet.
2020. január 16., 00:102020. január 16., 00:10
Az immár hagyományosan január közepe táján kezdődő, és az évek során imatizeddé kerekedett együttlét alatt Isten szolgái és a hívek betekintést nyernek egymás közösségeinek hitéletébe.
Az imahetek története az 1740 körüli évekre vezethető vissza, amikor Skóciában említenek egy Észak-Amerikából indult pünkösdi mozgalmat, amely a minden keresztény egyházzal közös imádkozást tűzte ki céljául. Londonban pedig 1846-ban 50 felekezet 921 küldötte megalakítja az Evangéliumi Alianszt, amely elhatározza, hogy minden év első teljes hetében imahetet rendeznek a Krisztusban hívők egységéért. Az első, Paul Wattson katolikus pap által kezdeményezett imanyolcadot 1908-ban tartották meg.
Az idei ökumenikus imahét jelmondatát a Máltán és a hozzá tartozó Gozó szigetén tevékenykedő keresztény egyházak választották az Apostolok Cselekedeteiből (28, 2), és így szól: „…nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk.”
Máltán február 10-én nemzeti ünnep keretében emlékeznek meg Szent Pál apostol hajótörésének évfordulójáról (Kr. u. 60), és olvassák fel a most kijelölt igeszakaszt, így köszönvén meg a keresztény hitnek a szigeten való megjelenését. A szerencsétlenség időpontjában ugyanis a szigeten pogányok éltek, akik befogadták Pált és hajótörött társait. Ők pedig elfogadták a segítséget és vendégszeretetet, és cserébe Jézus Krisztus általuk hordozott szeretetéből, hitéből és mindebből fakadó reménységéből nyújtottak át, amely a lakosság szívében és lelkében jó táptalajra talált.
Ennek a kölcsönös be- és elfogadásnak a lehetőségét teremti meg a kereszténység ökumenéje, amelynek gyakorlására most ismét alkalom nyílik. Sepsiszentgyörgyön az egyetemes imatized az idén január 17–26. között zajlik. Pénteken a Gyöngyvirág utcai református templomban Hajdú János római katolikus esperes-plébános tolmácsolja a Szentírás tanítását, 18-án, szombaton pedig a római katolikus Szent Benedek-templomban Incze Zsolt-György református esperes-lelkipásztor. Január 19-én, vasárnap a szemerjai református templomban Kovács István unitárius lelkipásztor, 20-án, hétfőn a Krisztus király templomban Pap Attila református lelkipásztor szolgál. Január 21-én, kedden az evangélikus templomban Takács Dezső római katolikus plébános tart ökumenikus istentiszteletet, 22-én, szerdán a vártemplomban Zelenák József evangélikus lelkipásztor. Január 23-án, csütörtökön a Szent Gellért-templomban Bucsi Zsolt Tamás református lelkipásztor hirdeti az igét, 24-én, pénteken a belvárosi református templomban Dávid György római katolikus plébános, 25-én, szombaton a Szent József-templomban pedig Bancea Gábor református lelkipásztor. Az imatized 26-án, vasárnap zárul az unitárius templomban, ahol Szabó Lajos római katolikus kanonok mond szentbeszédet. Mindegyik alkalom 18 órától kezdődik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!