
Idén második alkalommal zajlott moldvai csángómagyar és székely gyermekek számára szervezett nyelvi tábor az MCSMSZ lábnyiki táborközpontjában, negyven gyermek és ifjú vett részt. A középiskolások Diószénről, Szászkútról, illetve Kézdiszentkeresztről érkeztek, őket kiegészítette 6 gimnazista fiatal Klézséről, illetve Bákóból.
2022. augusztus 12., 00:022022. augusztus 12., 00:02
Három csoportban dolgoztak a gyerekek, mindenikben volt 2 fiatal vezető Hozó Bernadett, Szurkos Johanna, Demes Kinga és Trombitás Norbert pedagógusok mellett. Két különböző kultúrából, tájegységről származó gyerekek találkozása számos fejlesztő tényezővel bírt. Elsősorban mindkét gyerekcsoport, mind a csángó, mind a székely gyermek másként beszéli a magyar nyelvet. De életkoruknak köszönhetően barátkoztak, kíváncsiskodtak, játékokat gyártottak, helyeket fedeztek fel, mindezt nem lehet kommunikáció nélkül! Így kellett a közös nyelv.
Hihetetlen gyorsasággal sikerült a gyerekeknek a hétköznapi fogalmakat, kifejezéseket, szófordulatokat elsajátítani, passzív szókincsüket aktivizálni. Másrészt a közös beszélgetések, éneklések, táncházak során rájöttek arra, hogy mennyire különbözőek, de ugyanakkor mégis hasonló tájegységeik dalanyaga, tánclépése, családokon belüli, ünnepkörökhöz kapcsolódó szokásaik.
A tábor során a körmönfonás, a tűnemezelés alaplépéseit tanulhatták meg Gábor Judit és Kádár Tünde székelyföldi pedagógusoktól, amelyek során a gyermekek emléktárgyakat, ajándékokat készítettek, a csuhéfigurák készítésének, az üvegírás technikájának fortélyait Szilágyi Anita magyarfalusi pedagógus mutatta be a gyerekeknek, ugyanakkor Hozó Bernadett által vezetett mesefeldolgozáson vettek részt interaktívan, aminek különleges végkifejlete a délutáni „színjátszás” volt. A tábori munkát Duma Dániel klézsei pedagógus is segítette, az esti táncházakban szerepet kaptak az MCSMSZ zenészképzésein nevelkedő fiatalok.
A tartalmas, programokban gazdag hét során új barátságok is születtek a három falu gyermekei közt, és reményeink szerint az együtt táncolás, éneklés, zenélés során olyan élményben részesültek, ami továbbviszi őket ezen az úton az elkövetkező években is, életük természetes velejárója lesz. Mindezért hálás köszönet a szervező Moldvai Csángómagyarok Szövetségnek, illetve a támogatónak: Külgazdasági és Külügyminisztérium – Magyarország Kormánya.
Páll Enikő, a tábor programfelelőse, az MCSMSZ óvodai módszertanosa
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!