Így nem lehet különnyugdíjat adózni

Az alkotmánybíróság (CCR) szerint ellentmond az alaptörvénynek a szolgálati nyugdíjak új adózási rendszeréről szóló törvény, amelynek értelmében 85 százalékos adóval sújtanák a nyugdíjak 7000 lejt meghaladó hányadát. Magyarázatot Puskás Bálint volt alkotmánybírótól kértünk.

2020. december 16., 00:032020. december 16., 00:03

Puskás szerint nyilvánvaló diszkrimináció történik, mert a magas adókulcs kizárólag a speciális nyugdíjakra vonatkozik. Nincs azzal ugyanis gond, hogy 85 százalékos adót vetnek ki a 7000 lejnél nagyobb nyugdíjra, de akkor ugyanennyit kellene kivetni minden más ilyen értékű nyugdíjra vagy bérre is. Másrészt, ezt a plusz adót a már megadózott, nettó nyugdíjra vetik ki, ami kettős adózást jelent, ami szintén törvényellenes – sorolta.

Ezt nagyon jól tudták a tervezetet benyújtó törvényhozók is. Ebből is látszik, hogy ők nem a nyugdíjakat akarták eltörölni, hanem „megetették” az egyszerű emberrel, hogy ők milyen erősen harcolnak a nagy nyugdíjak ellen – mondta el megkeresésünkre a volt alkotmánybíró.

Hozzátette: az alkotmány csak a bírókat és az ügyészeket védi, mint olyan karriermodellt, amelynek mindentől, az anyagiaktól is, függetlennek kell lennie. A katonák, rendőrök, titkosszolgák és mások különnyugdíját holnaptól meg lehetne szüntetni, „ha volna valakinek bátorsága hozzá”.

Azt állítja: a bírók nyugdíja „nem horribilis összeg”, de gyakran csalással növelik meg. Törvény szerint a bíró utolsó havi fizetését kapja nyugdíjként. Előfordul, hogy az utolsó fél évben „véletlenül” elfelejtik kiadni a pótlékait (ami fizetése 50-60 százaléka is lehet), és ezt az utolsó hónapban „pótolják”. Így utolsó havi fizetése (és további havi nyugdíja) több havi bérének is megfelelhet. Innen jönnek ki a 70 ezer lejes nyugdíjak – magyarázza Puskás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés