Idén kerül megrendezésre a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé

A 2022-es év folyamán hetedik alkalommal kerül sor a Székelyföldi Grafikai Biennále megszervezésére. A szakmai színvonal emelése mellett a szervezők nem titkolt célja, hogy a rendezvény még inkább teret hódítson és a továbbiakban is a kortárs grafika jelentős nemzetközi fóruma maradjon.

Székely Hírmondó

2022. február 07., 18:502022. február 07., 18:50

Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója az idei év terveiről beszélt a rendezvényre vonatkozóan. Kiemelte, hogy a biennálé megújult arculattal várja a látogatókat a gbiennial.ro honlapon. „Örülünk, hogy sikerült túljutni a 2020-as rendezvény nehézségein, reméljük, hogy idén visszatérünk a szervezés és lebonyolítás megszokott, bevált módszereihez. Az idei kiadás új helyszínekkel is bővül, hiszen Csíkszereda partnerként csatlakozott a biennálé rendezvényeihez, így a törzsanyag egy részét a Csíki Nemzeti Múzeumban állítjuk majd ki, ahol további kísérő rendezvények is fognak zajlani. A budapesti Képzőművészeti Egyetemmel partnerségben a tavaly kiemelt sikernek örvendő, különböző módszereket, technikákat bemutató kisfilmek listáját is bővíteni szeretnénk, így hozva közelebb a műfajt a laikusabb közönség számára.” - mondta Imreh István.

Az esemény céljait és tematikáját Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora ismertette.

„A G7 legfőbb célja a továbbiakban is, hogy fókuszba helyezze a kortárs grafikai törekvéseket, átfogó képet nyújtson a sokszorosító képalkotás jelenkori trendjeiről és fejlődéséről. Nyomonkövesse, feltérképezze, illetve rámutasson azokra a kölcsönhatásokra, amelyek a hagyományos és kísérleti grafikai eljárások különböző fúzióját eredményezhetik. A megváltozott körülmények, a megtapasztalt korlátok közé szorítások arra késztetnek mindannyiunkat, hogy átértékeljük jövőképünket. A bizonytalan idők megválaszolatlan kérdéseire különböző stratégiákkal keressük a megoldásokat. Ennek megfelelően 2022-ben a Székelyföldi Grafikai Biennálé hívó szavának a Stratégiák címet javasoljuk”.  - sorolta Ferencz S. Apor, a biennálé kurátora.

Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője elmondta, habár korábban még nem vett részt a biennálé szervezésében, izgalommal várja az együttműködést: „Idén is szívesen adunk otthont a rendezvénynek, a földszinti és a harmadik emeleti kiállítótereket is biztosítani fogjuk a kiállítások számára október 7. és november 26. között. Fontosnak tartjuk, hogy a díjazott  munkák bekerülnek az EMŰK gyűjteményébe, továbbá célszerűnek látjuk a jövőben ezt az anyagot akár turnéztatni és más helyszíneken is bemutatni.” Az Erdélyi Művészeti Központ vezetője kiemelte, hogy külön örömet jelent, hogy további székelyföldi kulturális intézmények is csatlakoznak a rendezvényhez és partnerként közösen dolgozhatnak.

Továbbá Ferencz S. Apor elmondta, hogy a 7. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállítását követően, az esemény-sorozat kiemelt kísérőrendezvényeiként sor kerül Gyulai Líviusz erdővidéki származású grafikus életmű-kiállítására a sepsiszentgyörgyi EMŰK-ben és bemutatják a 2. Budapesti Illusztrációs Fesztivál anyagát a Csíki Székely Múzeumban.

A 7-ik alkalommal megrendezett Székelyföldi Grafikai Biennáléra azon grafikusművészek és művészeti egyetemek hallgatóinak jelentkezését várják, akik elhivatott művelői a különféle hagyományos, digitális és kísérleti grafikai eljárásoknak.

Az érintett szakma 2022. március 20-ig, kizárólag webes felületen jelentkezhet, nevezni a biennálé honlapján, online űrlapon keresztül lehetséges. A beválogatott művek a biennálé katalógusának, illetve kiállításának anyagát képezik majd. A pályázati kiírásról és a szabályzatról bővebben a www.gbiennial.ro honlapon tájékozódhatnak.

Az idei biennálé hivatalos megnyitójára 2022. október 7-én, pénteken kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Ezt megelőzően megnyílik az előző szemle nyertese, Mettrai Pongchomporn thaiföldi képzőművész kiállítása is. A válogatott alkotásokból álló kiállításokat Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban és várhatóan Székelyudvarhelyen is láthatja majd a közönség.

Az esemény a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Kovászna, Hargita és Maros Megyék Tanácsai, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ, valamint a Maros Megyei Múzeum közös szervezésében valósul meg.

További részletek a biennálé hivatalos honlapján a www.gbiennial.ro honlapon, illetve a www.facebook.com/grafikaiszemle oldalon találhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés