Idegenforgalmi szövetség: gyorstesztekkel kiváltható lenne a karantén az országba érkezők esetében

A Romániába érkező turisták karanténba helyezése elkerülhető lenne az országba való belépéskor végzett antigén gyorsteszttel - véli a Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) elnöke.

Székely Hírmondó

2021. december 21., 13:542021. december 21., 13:54

A szövetség kedden kiadott közleményében Dumitru Luca rámutat: "a kormánynak a külföldről érkező turistákkal kapcsolatos egyes intézkedései nem következetesek, egyik napról a másikra születtek, és logikátlanok. Nem értjük, hogy miért nem tartják már fenn az országok zöld, sárga és piros járványkockázati besorolását, és miért tesznek különbséget az EU-s és az EU-n kívüli országok között. Azt sem értjük, hogy az EU-n kívüli zöld és sárga besorolású országokból érkező beoltott turistáknak miért kell még mindig PCR-tesztet végezniük".

Az ANAT elnöke szerint a turisták karanténba helyezése elkerülhető lenne, ha köteleznék őket a repülőtéren az érkezéskor vagy az érkezést követő 24 órában egy antigén gyorsteszt elvégzésére.

"Ne felejtsük el, hogy Románia is szeretne külföldi turistákat fogadni az EU-n kívüli országokból, és a jelenlegi körülmények között ez nagyon nehéz. Hazánk ma Európa egyik legzöldebb országa (a járványügyi besorolást tekintve - szerk. megj.), és igen, meg kell védenünk magunkat, de úgy gondoljuk, hogy a beoltottság és adott esetben egy antigén gyorsteszt elegendő intézkedés a külföldi turisták befogadásához vagy a külföldön járt román turisták hazatérésének feltételek nélküli engedélyezéséhez" - idézi a közlemény Dumitru Luca ANAT-elnököt.

Nyilatkozatával az ANAT csatlakozik a főbb európai turisztikai munkáltatói szövetségekhez, amelyek felszólították az uniós országokat, hogy ne hozzanak meggondolatlan és kiszámíthatatlan döntéseket a koronavírus omikron-variánsa elleni küzdelemben. Felhívják a figyelmet, hogy az Unió több országa által ismét bevezetett utazási korlátozások, amelyek nem csupán az oltatlan, de a teljeskörűen beoltott turistákat is érintik, veszélyeztetik a téli turisztikai szezon zavartalan lebonyolítását.

Az európai idegenforgalmi ágazat sürgeti a kormányokat, hogy az Európai Tanács december 16-i következtetéseit követve "folytassák az összehangolt erőfeszítéseket, hogy a rendelkezésre álló legjobb tudományos bizonyítékok alapján reagáljanak a fejleményekre".

Az idézett szervezetek szerint az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) múlt héten közzétett új iránymutatása szerint az omikron-variáns már egész Európában jelen van, és a fertőzéseket elsősorban közösségi átvitel, nem pedig utazással összefüggő esetek okozzák. Emiatt nem is szerepel javaslatai között az utazási korlátozások újbóli bevezetése. Ez összhangban van azzal a korábbi értékeléssel, amely szerint az utazási korlátozások hatástalanok a vírus terjedésének fékezése, továbbá a kórházi kezelést igénylő esetek és az elhalálozások számának csökkentése tekintetében - szögezi le a nemzetközi turisztikai szervezeteket idézve az ANAT.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés