Huszadik alkalommal emlékeztek Barcaföldváron

Ungvári Barna András református lelkész és Benkő Levente közíró, történész bátor kiállásának és konok kitartásának köszönhetően 2000 óta emlékmű áll az egykori barcaföldvári 2. fogolytábor utolsó tömegsírja fölött.

Bedő Zoltán

2019. november 06., 00:202019. november 06., 00:20

Az ünnepség kezdete előtt egy középkorú nő virágokat helyezett el az egykor szintén Földváron raboskodó, és itt életüket vesztő szovjet hadifoglyok sírjaira. Méltán tette, ugyanis a harctereken eleső vagy gyűjtő- és munkatáborokban elhunyt katonák nem önként, hanem parancsra ragadtak fegyvert. Így hát bármelyik nemzethez tartozzanak is, mindannyian egy hatalmi érdekekről szóló, értelmetlen és gyilkos háború ártatlan áldozatai.

Az egybegyűlteket a mindenkori házigazda szerepét betöltő Hidvégi Református Egyházközség nevében köszöntő Kristály László Zsolt frissen kinevezett lelkész mondanivalóját Máté evangéliumára (5.10) építette. Nyilván jól megfontoltan, hiszen ebben kimondatik: „boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa.” Ez a biztatásként is értelmezhető vigasz pedig ránk, magyarokra ugyancsak ráfér, hiszen amint a szónok is rámutatott, a XX. század háborús viharai a leginkább minket érintettek, és mi szenvedtünk a legtöbbet az igazságért.

Ungvári Barna András, Istennek egykor Hidvégen, jelenleg pedig Uzonban tevékenykedő szolgája beszédében rámutatott, idén Barcaföldváron kerek évforduló van november 4-én, mert ezen a keserűséggel és fájdalommal átitatott helyen 20. alkalommal kerül sor a főhajtásra. Ez a nap viszont nem csak a „megemlékezés és múltba való révedés”, hanem a helytállás napja is, mert a foglyok vagy leborultak az „új istenek”, az új hatalom előtt, vagy halál várt rájuk. Ők ez utóbbit választották, akárcsak a babiloni fogságban senyvedő zsidók, akik életük árán sem voltak hajlandók megtagadni istenüket és szokásaikat.

A lelkipásztor ezek után Vincze Gábor történész Illúziók és csalódások című könyvéből felolvasván nyújtott ízelítőt a romániai magyarság II. világháborút követő keserű történetéből. Végül, szokásához híven Benkő Leventének az egykori földvári foglyokkal folytatott beszélgetéseiből idézett. Választása ezúttal a zalánpataki Kádár József visszaemlékezésére esett, aki hét, vele együtt elhurcolt falustársa közül egyedül vészelte át a barcaföldvári tábor embertelen megpróbáltatásait.

Ezt követően Andrási Benedek brassó-óvárosi unitárius lelkész szintén Máté evangéliumából olvasott fel igét (5.11-12). Tóásó Imelda, Brassó Megye Tanácsának alelnöke, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének ügyvezető alelnöke a tömegsírban nyugvók emlékének tiszteletteljes megőrzésére szólított fel.Az Urák János által vezényelt ürmösi unitárius dalárda fellépésével bensőségesebbé tett és himnuszaink eléneklésével megkoronázott főhajtás végén a Vitézi Rend, a Történelmi Vitézi Rend és az Erdélyi Vitézi Rend képviselői, valamint Barcaföldvár, Brassó, Bölön, Hidvég, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Ürmös és Vargyas küldöttei helyezték el a megemlékezés koszorúit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust