Horváth Benji újat akar

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

B. Kovács András

2022. augusztus 05., 00:072022. augusztus 05., 00:07

A vers mindannyiunk lelki kenyere, hány ember idéz szívesen emlékezetében megragadt sorokat, s azok pontosan azért értékesek számára, mert egy-egy lényegi összefüggést ragadnak meg találó módon.

Petőfi, Arany, József Attila egy-egy sora a közbeszéd szerves részévé vált, szólásmondás rangjára emelkedett, annyira telitalálatnak érezzük, nyelvi képvilágunkba annyira beleolvadt, hogy szókincsünkbe mint saját szavunk illeszkedett.

Ma mégis sokan idegenkedéssel veszik kezükbe a verseket közlő folyóiratokat, vagy gyorsan átlapoznak rajtuk. Mi történt? A szabadon és szabálytalanul ömlő szövegfolyamot mintha nem az olvasónak írták volna. Írói berkekben ugyan értékelik őket, de aki csak olvasó, jórészt leszokott arról, hogy az amúgy is alaktalan szövegekben elmerüljön. Nem érdemes, gondolhatja, esetleg nem érti, vagy furcsállja és másodjára csak legyint: ennek sok értelme nincs, vagy „ilyet én is tudok”,  illetve „mi ebben a pláne?”

Tényleg: mi történt?

Itt alighanem elfutott a ló valakivel, a költő szakadt el az olvasótól vagy a rovatszerkesztő aludt el a vártán. Az ún. posztmodern poétika önmaga ellentétébe csapott át, ami ötven éve értelmes újítás volt, mára modorossággá züllött és az epigonok áldozatául esett. Ezek már nem posztmodern költők, csak utánzók. Igaza van az olvasónak: nyugodtan mellőzni lehet olvasásukat.

Horváth Benji Marosvásárhelyről elszármazott fiatal költő és André Ferenc új antológiája kapcsán arról beszél egy tudósításban: új utakra kellene térni. Kulcsszavaira érdemes odafigyelni:

„A Címtelen föld antológia 26 fiatal költőtől tartalmaz verseket. Ezen szerzők poétikai eljárásai egy másfajta komolyságot vonultatnak fel. Számukra az intertextualitás már nem feltétlenül szövegszervező elv, nem jellemző a paródia, igyekeznek újragondolni a formákhoz és a zeneiséghez való viszonyukat, megfigyelhető a vallomásosság felerősödése, de az irónia is gyakran metareflexíven működik. Ezek a sokszínű szerzői világok kölcsönösen hatnak egymásra, a kisebbségi, kelet-európai szorongás pedig közös tapasztalat, ami egyfajta közösséget is jelent. Többlakiságuk és többnyelvűségük bizonyos szempontból létbizonytalanságot eredményez, ugyanakkor a reflexív figyelem és a poétikai diverzitás termékeny táptalaja is.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés