Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. augusztus 26., 00:012022. augusztus 26., 00:01
Akárhogy forgatom a szót, csak oda lyukadok ki, hogy saját honunk megismertetése, szűkebb környezetünk elfogadtatása elsősorban tettekkel a legmeggyőzőbb Ez tulajdonképpen akkor jutott eszembe, amikor Székelyudvarhely mellett, Szejkefürdőn felballagtunk a kéttucatnyi székely kapu alatt, a különböző mintázatok fantáziadús faragóinak ízlését, türelmét, művészi élményt nyújtó kiállítását megcsodálva, s az élménysor elkísért fel egészen a síremlékig, a legnagyobb székely sírjáig.
Nos, itt ért a meglepetés – vagy talán nem is volt az? –, a szépen bekerített sírhely körül tucatnyian nézegették a látványt, főleg a gyerekek járták körül a bekerített részt, be is léptek volna oda, de a felnőttek, a szülők visszatartották azzal, hogy oda belépni nem szabad. Akkor hogy tették oda a virágokat? – méltatlankodott a kisebbek közül az egyik. S mivel észrevettük, hogy bizony nem érthetik a márványtáblára vésett szöveget, megszólítottuk őket. – Tudják, ki nyugszik itt? –kérdeztem tőlük. Persze, hogy nem tudták, honnan is tudták volna. Erre bátorodtam fel, s néhány mondatos magyarázattal szolgáltam. Meg kell mondanom, nem sikertelenül.
Kiderült ugyanis, hogy ők, a két család azzal a pár gyerekkel éppen Moldva szívéből, Jászvásárból érkezett, s ők bizony nem hallottak eleddig a legnagyobb székelyről, és mondhatom, kíváncsivá sikerült tennünk őket, sűrűn emlegetve a Székelyföldet, amelyről imígyen meggyőződhettek, hogy az biza létezik, és ilyen látnivalókkal kedveskedik az erre járóknak, mint ez a Mini Erdély, a székelykapu-sor, a borvízmúzeum. Köszönték is a történelemleckét, mi indultunk egyik irányba, ők a másikba, s valahányszor szembetalálkoztunk a minikastélyok sétányain, megannyiszor mosolyogva bólintottunk egymásnak.
És amit megfigyelhettünk: azon a délelőttön – pénteki nap volt – az odalátogatóknak legalább nyolcvan százaléka román nemzetiségű volt. Egyénileg, csoportosan szállták meg az oldalt, s ami ugyancsak feltűnt: minden zajongás, manele, kiabálás nélkül, még a gyerekek sem rohangáltak, annyira lekötötte őket a látnivalók sokasága. És ami szintén meglepett: nem kerülték el a kellő magyarázattal, nyilván román nyelven kedveskedő Orbán Balázs-emlékházat sem!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!