2022. október 18., 00:102022. október 18., 00:10
Könnyen szoktuk kimondani, hogy az ember a teremtés csodája. Különben maga az ókori drámaköltő, Szophoklész is úgy fogalmazott, hogy az embernél nincs semmi csodálatosabb, s éppen az emberről szóló himnikus verses beszédben hangzik el, hogy „a beszédet és a széllel / versenyző gondolatot meg a törvényt / tanulja.” Amit gondol, azt kimondja s törvénybe foglalja, azaz erkölcsi rendet alkot, hogy mindenki számára élhetővé tegye az életet mindaddig, amíg ki-ki eljut saját földi vonulásának a végpontjához, minthogy senki „a haláltól nem tud menekülni.”
Súlyos gondolatok ezek, amelyekkel viszont az emberfiának szembe kell néznie. Különösen a szó művésze viaskodik ezekkel, akinek nemcsak eszköze, de közege s élettere is a nyelv. Az pedig éppenséggel nyomasztó lehet számára, ha közvetlen környezetében, szerettei esetében tapasztalja, hogy a gondolatot megfoghatóvá tevő, annak formát adó nyelvet nem képes uralni az illető személy, netán ha magának a gondolatnak a „kihordása” is akadályoztatik, ha látja, hogy a lélek és a szellem „építményei” lassan összeomlanak...
Hasonló gondolatok foglalkoztatják Fekete Vincét. Mostanában írt verseinek (Lásd Halálgyakorlatok. Budapest, Magvető, 2022) lírai hőse például mindent el akar mondani, de a történetek – úgymond – nem állnak össze. Pedig lenne, amit elmondjon egy élet alkonyán, hiszen minden ember külön világ, így tehát figyelmet érdemelne, miként is vélekedik az életről. De mint akármely holtág esetében – hogy a költő egyik metaforikus verscímét idézzem –, kívül marad egy élő és éltető folyamból, egyetlen „ér” sem biztosít már kapcsolatot számára egy terület „folyóvízhálózatával”. Megszűnik egyik elidegeníthetetlen tényezője lenni egy természetes és nyitott beszédfolyamnak, vagyis a nyelvi kommunikációnak. Csak gondolat- és beszédfoszlányok tűnnek elő az „állóvízből”, s mintegy légüres térben lebegnek: „kerengenek az időtlenségben a szavak.” Az egykor birtokolt nyelv már nem szolgálja a beszélőt. Nem állnak össze mondatokká a szavak. Szóródnak és fogynak, a nyelvi válságnak, illetve zavarnak egy beteges tünetét mutatván. „Távozó nyelv” – nevezi meg képletesen a jelenséget a költő.
Így pedig nem másra, magára a költőre nehezedik a feladat, hogy megalkosson hőséről – sok apró jelenetből, hangulatból, felidézett emlékből, no meg a nyelvvesztést szemléltető konkrét látleletekből – egy összefüggő történetet, hogy azt a mindent elmondhassa helyette. Éppen arról a valós személyről, aki őt magában hordta és világra hozta...
Ehhez a költői vállaláshoz kísérletezett ki versbeszédet Fekete Vince, olyat, amely a nyelvvesztés tüneteit hol elbeszélve, hol megjelenítve örökítette meg. Úgy általában pedig egy megismételhetetlen élet egészét az elengedés fájdalmával idézi egy rezignációra hangolt verssorozatban. Bizonyára ércnél maradandóbb módon...
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!