
Nem tagadta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a lakók számára (is) rendkívül idegőrlőnek bizonyulhatnak az egyes utcákon hosszadalmasan zajló munkálatok vagy éppen azok hiánya, de részletesen elmagyarázta, mivel küszködik a városháza egy-egy utcafelújítás kapcsán.
2022. szeptember 30., 00:062022. szeptember 30., 00:06
A Táncsics Mihály utcában e hónapban fogtak neki a munkálatoknak, bár a javítására már 2021-ben leszerződtek a licitet megnyerő bákói céggel, amelyet azonban nem tudtak rábírni a munka megkezdésére, így szerződést bontottak vele, és ez a folyamat még egyszer megismétlődött a következő nyertessel, egy brassói vállalkozással. Ezek után döntöttek úgy, hogy inkább a város saját cégével, a Sepsi Út-Építővel dolgoztatnak ott, holott azt eredetileg azért hozták létre, hogy a közbeszerzéseken mások számára érdektelen, kisebb kaliberű munkákat végezze el. Tehát két évet veszített a város a komolytalan cégek miatt, ez az idő pedig az ott lakók türelmét igencsak megcincálta.
Sokhónapnyi késést okoz sok más utcában is, hogy a város és az áram- és gázszolgáltató vállalat együttműködése sem felhőtlen, folyamatos alkudozásokkal, engedmények árán lehet elérni azt – s így sem mindig –, hogy akkor cseréljenek vezetékeket, amikor az utcafelújítások még nincsenek befejezve.
Ezek a procedúrák is magyarázzák a Csíki utca hosszas javítását, itt azonban még a vízfővezetéket és a szennycsatorna-rendszert is kicserélték. Az aszfaltozásra közbeszerzésen keresik a kivitelezőt, viszont ez a munkálat számos másikkal együtt van meghirdetve, így jelenleg is zajlik az önkormányzat egyik legnagyobb közbeszerzése. A Gyár, a Stadion, a Gr. Bălan, a N. Iorga utcák felújítása, valamint az Oltmező és Păiuș David utcai járdák kivitelezése szintén a csomag részét képezik. Van négy érdeklődő cég, de a városnak még meg kell válaszolnia a cégek minden kérdését, amelyek ebben az esetben igen számosak, s még ezek után is van egy 11 napos türelmi idő, amíg a cégek benyújthatják ajánlataikat.
Mindent összevetve, a 2014–2020-as uniós pénzügyi ciklusban olyan későn hirdették meg a támogatásokat, hogy bár már régen el kellett volna felejteni e beruházásokat, mindenki abban reménykedik, hogy a 2023. december 31-i határidőt legalább egy évvel kitolják.
Fotó: Vargyasi Levente
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!