Hóeltakarításra készen

A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. köztisztasági vállalat már beszerezte a hóeltakarításhoz szükséges fogyóanyagot, a járműveket viszont még nem állítják át téli üzemmódra, hiszen addig még számos egyéb feladatot látnak el.

2021. november 23., 00:022021. november 23., 00:02

Máthé László, a TEGA Rt. vezetője elmondta: a tél kissé megkésve érkezik Háromszékre, míg a korábbi esztendőkben novemberben már havat takarítottak az alkalmazottaik, addig az elmúlt pár évben főként február–márciusban akadt dolguk.


– A hó eltakarításához szükséges fogyóanyagokat beszereztük. A folyékony kalcium-kloridból 100 tonnát tudunk egyszerre tárolni, így egyelőre ennyit vásároltunk, de a gyárból folyamatos az utánpótlás, ha szükséges – részletezte Máthé.


– Továbbá 300 tonna só már födél alá került, ezt kiegészítettük 200 tonna homokkal, amit az udvaron ürítettünk le. A gépeket előkészítettük ugyan, de még nem álltunk át teljesen téli üzemmódba, hiszen ugyanezekkel az autókkal szállítjuk a konténereket is, de az időjárás-előrejelzések függvényében fél nap alatt át tudjuk alakítani.


A jeges járdák eltakarítását idén is a helyi rendőrség ellenőrzi, felügyeli majd. Máthé ennek kapcsán rámutatott, a megyeszékhelyen már több mint öt cég foglalkozik a tömbházak körüli zöldövezetek karbantartásával, így ha el nem takarított, havas járdát látnak a polgárok, ne egyből a TEGA-t szidják, hiszen előfordulhat, hogy más nem végezte el a munkát. Kifejtette, ahol érvényes szerződés van, ott a cégekre hárul a hóeltakarítás feladata, bírságolás esetén pedig a lakótársulások felelősségre vonhatják a mulasztókat, függetlenül attól, hogy éppen a TEGA-ról van-e szó vagy más cégről. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés