Hivatalosan is bejelentette a Huawei saját fejlesztésű operációs rendszerét

A kínai Huawei Technologies mobil távközlési berendezéseket gyártó vállalat pénteken hivatalosan is bejelentette saját fejlesztésű mobil operációs rendszerét.

Székely Hírmondó

2019. augusztus 09., 14:042019. augusztus 09., 14:04

Richard Yu, a vállalat fogyasztói üzletágának ügyvezetője a pénteken kezdődő, három napos Huawei Developer Conference megnyitóján tartott beszédében elmondta: a vállalat által fejlesztett HarmonyOS (kínai nevén Hongmeng) a világ első, különböző eszközökön rugalmasan alkalmazható mikrokernel alapú operációs rendszere.  A legelső olyan okostelefont, melyen a HarmonyOS fut, szombaton, a Honor márkaneve alatt mutatják be - közölte Yu a dél-kínai Kuangtung tartomány Tungkuan városban megrendezett éves konferencián.

A Huawei azt követően gyorsította fel saját operációs rendszerének fejlesztését, hogy májusban az amerikai kereskedelmi minisztérium feltette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. A rendelkezés megtiltja amerikai vállalatok számára alkatrészek, berendezések és szolgáltatások eladását a Huaweinek. A tilalom vonatkozik az amerikai Alphabet Inc. mobil operációs rendszerére, a Huawei okostelefonjait és lakossági készülékeit működtető Android OS-re is. Washington emellett nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.

Az ügyvezető hangsúlyozta: a Huawei egyelőre továbbra is kitartana az Android mellett, hogy ezzel segítse az alkalmazás-fejlesztők munkáját, de ha a szankciók miatt elesne a Google operációs rendszerétől, bármikor kész átállni a HarmonyOS-re.

A kínai óriásvállalat jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon beszállítója, mely az elmúlt nyolc évben 68-szoros növekedést produkált - mutatott rá Yu hozzátéve: ha az Egyesült Államok nem sújtotta volna szankciókkal a céget, az idén sikerült volna elérniük a világelső pozíciót.

A Huawei július végén közölte: az amerikai szankciók ellenére 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat ért el az első fél évben, 23,2 százalékos növekedést ért el éves összevetésben. A cég azonban nem zárta ki, hogy a Huawei előtt álló nehézségek rövid távon is befolyásolhatják a növekedési kilátásokat.

Washington egyebek mellett üzleti titkok ellopásával, valamint az Irán elleni szankciók megszegésével vádolja a kínai telekommunikációs céget, és partnereit is arra biztatja, hogy zárják ki a Huaweit saját ötödik generációs hálózataik fejlesztéséből. A Huawei az összes ellene felhozott vádat tagadja, és azokat annak tulajdonítja, hogy az Egyesült Államok saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva igyekszik kiszorítani a kínai óriásvállalatot a piaci versenyből. Megfigyelők szerint ugyanakkor a Huawei alku tárgyát képezheti az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások során.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés