#Hírmondó25: A hőskorszak varázsa

Néhány hónappal az indulás után, 1996 őszén, posztlíceumi tanulmányaim befejezése után kerültem a laphoz, a doktorálni készülő Sántha Attila helyére.

barni

2021. március 15., 12:052021. március 15., 12:05

Néhány hónappal az indulás után, 1996 őszén, posztlíceumi tanulmányaim befejezése után kerültem a laphoz, a doktorálni készülő Sántha Attila helyére. Szerettem azt a „csináld magad” (sznoboknak DIY) időszakot, amikor a megjelenés hajnalán a rikkancsokkal együtt mentünk az egykori munkásszövetkezet épületében levő nyomdába a friss újságért, amit a pár száz méterre található szerkesztőségbe vittünk, majd a lapokat magunk hajtogattuk össze. Nagyon lelkes rikkancshada volt a Hírmondónak, akik a megfelelő számú újság összehajtogatását követően hanyatt-homlok rohantak az utcára, hogy egymást túlharsogva kínálják a lapot. Az ok egyszerű volt: a legeredményesebb rikkancsok arcképe időnként megjelent a címlapon.

Akkoriban az újságírás kicsit másképp történt, mint manapság. Jegyzetfüzet és írószer képezte az újságíró „fegyverzetét”, hiszen, bár volt kazettás diktafon a szerkesztőségben, azt a mezei újságíró csak „rendkívüli” alkalmakkor használta, és ugyebár személyi számítógép sem hányódott minden utcasarkon. Miután az interjút vagy a beszámolót lekörmöltem, a teleírt lapokat bevittem a szerkesztőségbe, ahol a titkárnő bepötyögte a számítógépbe, majd a főszerkesztő gatyába rázta, méretre szabta a cikket.

Egyszer Markó Béla akkori RMDSZ-elnökkel kellett interjúznom, mely alkalomra végre megkaptam a diktafont. Nem tudtam, hogy bekapcsolás után hangra indul, így miután feltettem az első kérdést, döbbentem láttam, hogy a szalag nem forog. Miközben a készüléket az elnök felé tartottam, jó nagyot ráztam rajta, és örömmel nyugtáztam, hogy az ismét működik. Igen ám, de amint elhallgattunk, a szalag is „megpihent”. Ez így ment egy ideig: kérdést feltesz, diktafont odatart, majd megráz, válasz, és az egész elölről. Nem tudom, az interjúalany mit gondolhatott rólam, ám egyre vörösödő arca elég beszédes volt, mígnem rájöttem a „trükkre”, így a beszélgetést immár a korábban említett közjáték nélkül folytattuk. Aztán a továbbtanulás mellett döntöttem, majd tanári pályára léptem, ám néhány rövid visszakacsintást követően, 2013 őszétől lehorgonyoztam a lapnál.

Daczó H. Barna
(szerkesztő)