
Az ékszerek nagy értékük ellenére kis helyen elférnek, ezért nem csoda, ha sokan próbálnak illegális eszközökkel szert tenni rájuk, ebből remélve a gyors meggazdagodást vagy a mindennapi megélhetést.
2020. október 02., 22:412020. október 02., 22:41
Igen veszélyes “szakma” az ékszertolvajlás, ám amióta léteznek ékszerek, azóta vannak ékszertolvajok is. Többnyire besurranó betörők, akik elsősorban olyan rejtekhelyeket kutatnak fel házakban, ahová féltve őrzött kincseinket rejtjük. Sajnos manapság az egyre kifinomultabb technikának köszönhetően percek alatt megtalálják a rejtekhelyeket, legyen szó akár szekrény mélyébe zárt cipősdobozról vagy üres tusfürdős flakonról a fürdőszobában.
Vannak azonban olyanok is, akik egész iparágat építenek erre a foglalkozásra. Gondoljunk csak Az olasz meló vagy a Szemfényvesztők című filmre. A legtöbb filmnek van valóságalapja, így a filmes történeteknek is.
Doris Payne 60 éves pályafutása
Egészen fiatalon, kislányként kezdte “karrierjét”, mikor egy ékszerboltban felpróbált egy karórát, majd több vásárló is bejött az üzletbe, ő pedig távozott az órával (persze a fizetség elmaradt). Később rájött arra, hogy szépségével és kisugárzásával, valamint cserfes beszédével olyannyira képes megzavarni az eladót, hogy a végén már azt sem tudja, mit és hány darabot próbált fel ez a bűbájos lány. Az ékszerek egy része pedig óvatosan Dorisnál maradt. Idősödve sem hagyott fel korábbi életével és a könnyen szerzett gazdagsággal. Tehetős, udvarias hölgynek adta ki magát, és így folytatta életútját, egészen 60 éven át. Igen, Doris 60 éves karriert futott be ékszertolvajként!
Ha nem tervezel Doris nyomdokaiba lépni, de szeretnél csodás ékszereket magadnak vagy ajándékba, az Ékszerkirály webshopjában szebbnél szebb darabokra bukkanhatsz.
Alan Golder, a “vacsoraidős bandita”
Azért ezzel a jelzővel illették az amerikai fiatalembert, mert családi vacsorák alkalmával lopózott be házakba és tulajdonította el az ott lakók ékszereit. Kezdetben egyedül rabolt, és nem is ment rosszul neki, azonban később szerzett maga mellé egy társat, aki egy tolvajlás alkalmával lelőtte a ház tulajdonosát. Ekkor Alan 15 év börtönt kapott. Szabadulása után ismét magányos tolvajként folytatta pályafutását, majd ismét lebukott, így újabb 8 év börtön várt rá. Szabadulása után harmadszor is visszatért, amit ismételt lebukás, majd 15 év börtön követett. Elmondható róla, hogy nem kevés időt töltött a börtön falai között, lényegében többet, mint amennyit tolvajlásra szánt.
Rózsaszín Párducok, az elit szervezet
Ahogy a cím is sugallja, nem egy embert takar a név, hanem egy egész bűnszervezetet, amely csaknem 200 tagot számlál. Bár közülük már sokan börtönben vannak, utánpótlás mindig érkezik. Egyik leghíresebb rablásuk egy gyémántgyűrű volt, melyet az egyik rabló barátnőjének arckrémes tégelyébe rejtettek. Csakúgy, mint az eredeti Rózsaszín Párduc című film egyik jelenetében.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!