Hír a hírmondó feltalálójáról

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2022. szeptember 27., 00:102022. szeptember 27., 00:10

No, nem a mi újságunkról lesz most szó, habár ennek neve is megérdemelne egy külön jegyzetet, de arról a világrengető találmányról, amely világgá röpítette földink, Puskás Tivadar nevét. Földink, hisz ehejt, Gyergyóditróban, tehát Székelyföldön volt a család fészke, ő maga még Pesten született 1844. szeptember 17-én, hogy aztán Budapesten haljon meg 1893. március 16-án. Mérnöki képzésben részesült, a bécsi nagy egyetem hallgatója volt, s hiába a sok tanulni való, ő állandóan nyüzsgött, nem tudott egy helyben megmaradni.

Mindenki, legalábbis mindazok, akik nevével kapcsolatba kerültek, tudják, hogy a nagy Edison barátja volt, aki még Budapestre is eljött, s határozottan állította, hogy a telefonközpont kiötlője a mi Puskásunk. Ezt nem tudta ő sem alátámasztani, de ennél fontosabb, hogy a telefonhírmondó megálmodója és kivitelezője ő volt.

Persze, már a családban is hagyománya volt a műszaki hajlamnak, apja és testvére is jó példával jártak előtte. Sajnos, a pénzköltésben is. Akár kótyavetyélésnek is mondható, ahogy elúszott földbirtokos nagyapja birtoka, s édesapja sem fogta vissza magát, ha költekezésről volt szó. Ám a tanulás fontossága soha nem volt kérdéses.

Bécsben úgy tett szert pénzre, hogy az 1873-as világkiállítás idején menetjegyirodát működtetett szép haszonnal, de megunta az egy helyben ülést, a kötöttséget, Londonba ment, angolul tanult, s hogy a könyv mellett kitartson, fél fejéről levágatta a haját, így kényszerítve magát, hogy otthon maradjon, s gyakorolja a nyelvet. Aztán Erdély felé veszi az útját, vasúti tisztviselő lesz, még főmérnöki megbízatást is kap, de a kalandvágy nem hagyja nyugodni. Még Coloradóba, az Egyesült Államokba is eljut aranyat ásni. Időnként busás vagyonra tesz szert, máskor pénztelenül bolyong a világban.

A telefonhírmondó végleg bevitte őt a köztudatba, s ha sokan nem is fogadják el a telefonközpont atyjául, a hírközlésben, beszédrögzítésben páratlan a munkássága. Nevét itthon és Magyarországon utcák, intézmények viselik, s rendszeresen megünneplik a vele kapcsolatos fontos évfordulókat, még akkor is, amikor nem kerekszámú a megemlékezés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés