
Hibátlanul kezdte a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata a Nemzeti Liga 2020–2021-es idényét, az első, hazai rendezésű torna három mérkőzését ugyanis simán megnyerte Zoran Mikes alakulata.
2020. december 02., 00:092020. december 02., 00:09
A sepsiszentgyörgyi együttes 57 ponttal verte Târgoviștét, 46 ponttal Brassót, illetve 61 egységgel múlta felül a fiatal erőkből álló Kézdivásárhelyi SE-t. A céhes városiak szoros meccseket vívtak a rutinosabb Dâmbovița és Brassó megyeiekkel, viszont nem tudtak győzni.
Mint ismeretes, idén „buborékrendszerben” kezdődik a kosárlabdaidény, a szakági szövetség (FRB) három helyszínt jelölt ki, ahol egy hétvége alatt – szigorú járványügyi szabályok betartása mellett – a csapatok 2-3 fordulót játszanak le. November 27–29. között a Sepsi Aréna volt az egyik helyszín, ahol mindkét háromszéki csapat parkettre lépett, a kosarasok nyolc hónap után vívhattak újra bajnokit.
A Sepsi–SIC a nagy rivális CSM Târgoviște együttese ellen lényegében már az első negyedben eldöntötte a mérkőzés sorsát (32–10). A folytatásban a keret fiatal tagjai is lehetőséget kaptak, és kevésen múlt, hogy nem jutottak el száz pontig: 99–42 (32–10, 27–13, 20–13, 20–6). Pontszerzők: Pašić 5, Orbán 14, Gödri-Părău 3, Tobin 16, Gardner 18, Ghizilă 5, Pavlopoulou 9, Cătinean, Kelemen 6, Mandache 19, Kovács 4.
A 2. fordulóban a Brassói Olimpia ellen tartott erődemonstrációt a Sepsi–SIC, amely egy szorosabb első negyed után újabb kiütéses győzelmet aratott: 58–104 (21–28, 10–26, 14–33, 13–17). Pontszerzők: Pašić 19, Orbán 15, Gödri-Părău 4, Tobin 16, Gardner 8, Ghizilă 14, Pavlopoulou, Cătinean 8, Kelemen 2, Mandache 16, Kovács 2.
A zárónapon háromszéki rangadót játszott a Sepsi–SIC és a KSE, a két együttes először mérte össze erejét a bajnokságban. Zoran Mikes nem vette félvállról a mérkőzést, legjobbjait is pályára küldte. A KSE csapatából hiányzott két meghatározó játékos, Czimbalmos Tímea betegség, Chelsea Mitchell pedig sérülés miatt nem állhatott Molnár József edző rendelkezésére. Ilyen körülmények között igyekezett helytállni a fiatal erőkből álló kézdi alakulat, amely nem tudta borítani a papírformát esélyesebb ellenfelével szemben, ellenben a 15–16 éves kék-fehér mezes játékosok értékes tapasztalattal gazdagodhattak. A kézdivásárhelyi együttes tartását dicséri, hogy a záró szakaszban nagy hátrányban sem adta fel. Végeredmény: 87–26 (24–9, 26–4, 14–7, 23–6). Sepsi–SIC: Pašić 22, Orbán 12, Tobin 10, Kelemen 7, Gödri-Părău 2. Cserék: Kovács 12, Pavlopoulou 10, Cătinean 5, Mandache 4, Ghizilă 3. Edző: Zoran Mikes. KSE: Lénárt P. 6, Biszak 4, Debreczi 3, Wilson, Tuchilus. Cserék: Kozman 5, Lénárt A. 4, Domokos 2, Bara-Németh 2. Edző: Molnár József.
A KSE a Brassói Olimpia ellen indította a bajnokságot, ez volt a csapat első hivatalos meccse az idényben, miután november folyamán több játékos is megfertőződött a koronavírussal. Ennek ellenére nagyot küzdöttek a lányok, és a második negyed kivételével egyenrangú ellenfelei voltak a jóval tapasztaltabb Cenk-alattiaknak, de a hátrányt nem sikerült ledolgozni a végére, tíz ponttal alulmaradtak: 67–77 (15–16, 6–22, 28–23, 16–16). KSE: Mitchell 26, Biszak 6, Debreczi 5, Lénárt P. 10, Wilson 20, Domokos, Kozman, Bara Németh, Lénárt A., Tuchilus.
Ezt követően Târgoviște ellen kiélezett csatát vívott a KSE, bátran vették fel a kesztyűt nagynevű ellenfelükkel szemben, és az utolsó percekig a levegőben lógott a meglepetés: 51–59 (12–15, 15–9, 13–16, 11–19). KSE: Biszak, Debreczi 5, Lénárt P. 8, Wilson 17, Domokos 8, Kozman 5, Bara Németh, Lénárt A., Tuchilus 8.
A négyszeres bajnok szentgyörgyi együttes három forduló után maximális pontszámmal a bajnoki rangsor élén áll. A hétvégén Kézdivásárhelyen zajlik az egyik torna, a KSE és a Sepsi–SIC, valamint Arad és Kolozsvár részvételével.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!