Hiányzik az infrastruktúra

A romániai gazdaság tavaly 4,8 százalékos növekedést ért el, ezzel szemben Kovászna megye gazdasága az elmúlt esztendőben 5,5 százalékkal bővült, derült ki az Országos Statisztikai Hivatal által közzétett jelentésből.

Kovács Zsolt

2017. május 31., 00:112017. május 31., 00:11

A romániai gazdaság tavaly 4,8 százalékos növekedést ért el, ezzel szemben Kovászna megye gazdasága az elmúlt esztendőben 5,5 százalékkal bővült, derült ki az Országos Statisztikai Hivatal által közzétett jelentésből.

 

Jó irányba halad Háromszék gazdasága, de bőven van helye a további fejlődésnek, ám autópálya és repülőtér nélkül térségünk nem tudja kamatoztatni azt, hogy az ország közepén fekszik, tehát logisztikailag jó a pozíciója, véli Édler András.

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a gazdasági növekedés aránya azt jelzi, hogy jó irányba halad a térség, ám további beruházásokra és fejlesztésekre lenne szükség. Az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint Kovászna megye kiemelkedett az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) szerinti legszegényebb megyék sorából és 5000 euró/fős határ fölött teljesített 2016-ban.

Édler úgy véli, az 5,5 százalékos gazdasági növekedés azt mutatja, hogy új gyárak, beruházások jelentek meg, illetve a közberuházások is új állásokat eredményeztek. Hozzátette, Kovászna az ország legkisebb megyéje, viszont itt is szükség lenne nagytermelőkre és több vállalkozásra, hogy ne csak arányaiban, hanem abszolút értékben is növekedjen a térség gazdasági mutatója. A gazdasági növekedés arányát magyarázva Édler rámutatott: ha egy vállalkozásnak csak egy munkavállalója volt és egy újabbat alkalmazott, az arányaiban 100 százalékos növekedést jelent. Ezzel szemben abszolút értékben mégiscsak eredményesebb az a cég, amely ezer személynek biztosított munkahelyet és felvett még száz alkalmazottat. Ez esetben tíz százalékkal növelte alkalmazottai számát, ám száz új munkahelyet teremtett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés