Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
2020. augusztus 03., 00:202020. augusztus 03., 00:20
Milyen más ez a nyár, ez a július, ez az augusztus! A hajnali tokiói éremvárás helyett a koronavírus-fertőzések délutáni eredményeit követjük szorongva. Most vált igazán döbbenetes valósággá, hogy a COVID-19-nek milyen óriási befolyása lett a sportvilágra. Márciusban sok okos orvos beszélt arról, hogy július végén már csak kellemetlen emlék marad a járvány, a valóság pedig az, hogy a fertőződések napi száma több országban is kétszerese, háromszorosa a márciusi átlagnak.
A pimasz vírus terjedésének első szakaszában, amikor az illetékesek sorban jelentették be a sportrendezvények halasztását, naptármódosítását, már sejtettük, hogy mekkora fejtörést okoz majd a visszaállás a szokott kerékvágásba. Az egyéves halasztások esetében a nemzeti és nemzetközi fórumok részvételi és egyébfajta szabálymódosításokra kényszerülnek. Halmozottan érvényes ez a nyári olimpiára, ahol ráadásul kényes kérdések is felmerülnek. Számos sportágnál a részvételi kvóta az olimpia előtti világversenyek helyezéseitől függ, sőt, némely esetben csak attól!
Az egyéves halasztás miatt több ország is előállhat azzal az igénnyel, hogy az olimpiai részvételi jogot ne a 2019. végi és 2020. eleji világbajnokságok, kontinensviadalok eredményei határozzák meg, hanem a 2020. végi és 2021. eleji eredmények. Vétóznák az új helyzetet azok a válogatottak, amelyek az eredeti naptár szerint teljesítették a részvételi feltételt. A magyar férfi kézilabda-válogatottnak viszont a módosítás kedvezne, hiszen a 2021. januári világbajnokságon kiharcolhatná a selejtező tornán való részvételt, amelytől elesett a 2020. januári vébén.
A magyar olimpiai szereplés szemszögéből egyik nagy kérdés az, hogy mire lehet képes egy év múlva Hosszú Katinka, az előző olimpia háromszoros aranyérmese. Most, ezekben a napokban 2–3 arany várományosa lehetett volna. Jövőben már nem szabad ekkora elvárást megfogalmazni iránta. Persze, pótolhatják mások. Noha általános elv, azért jó arra gondolni, hogy néhány magyar sportoló az egészséges (sérülésmentes, egyéb akadályok nélküli) sportkarrier várható alakulásának szempontjából jobb lesz jövőben, mint idén. Nagyban vonatkozhat ez a magyar női kézilabdára, amely kivételesnek ígérkező sikerévek rajtpontjánál ugrál friss erővel.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!