
A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által támogatott A szakkör elnevezésű program keretében 14 csoport, kisközösség jött létre, ebből 13 Kovászna megyében. Kézdiszentléleken Hodor Enikő vezeti a mézeskalács-készítő foglalkozást, ahol hétről hétre öten találkoznak.
2022. február 03., 00:452022. február 03., 00:45
– Mikor indult el a mézeskalács-készítő szakkör?
– Ha a szakkör elméleti megalapozásétól számítjuk az időt, akkor az 2021 novemberében kezdődött itt, Kézdiszentléleken. A gyakorlatba ültetés december elején történt meg, azóta folyamatosan működik.
– Hogyan néz ki egy foglalkozás?
– Egy-egy foglalkozásnak meghatározott lépések alapján kell történnie. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet egy alapos, jól átgondolt tervet mutatott be nekünk, amelyet próbálunk követni, hogy szakszerűen járjunk el a kialakított jó hangulat mellett.
– Hányan vesznek részt benne?
– Mi a minimum létszámmal működhető csapatot tartjuk jónak, öten vagyunk, ennyi személy számára kaptunk eszközöket. Természetesen bővíthető, de nem ajánlatos túl magas létszámmal dolgozni, hiszen fontos, hogy magunkra és egymásra is tudjunk figyelni.
– Lesz másfajta szakkör is?
– Itt, Kovászna megyében vannak más szakkörök is, én a mézeskalács-készítést vállaltam. Hogy lesz-e másfajta szakkör? Ha az Isten is úgy akarja, lesz. Távlatokban nem szeretnék erről most beszélni, fontosabb a jelen megélése a csapatunkkal. Fontosnak tartom most az együtt töltött minőségi órákat.
– Mit ad önök számára ez a szakkör?
– Mivel hétvégeken tartjuk, így mindenki fáradtan érkezik. Ezt figyelembe véve próbálom úgy szervezni, hogy feszültségmentes legyen. Mindig érezhető, hogy fokozatosan oldódik a hangulat, és a társaság jó kedvvel végzi a tevékenységet. Sokat viccelődünk munka közben, elhangzanak a héten összegyűlt bajok, gondok, örömök. Itt letesszük a terheinket, és a végén még nótára is zendítünk. Van, és lesz ezután is hangszerekkel kísért éneklés, és együtt örvendünk az együttlétnek, a munkánk eredményének. Egy nem mindennapi hangulatot tud nyújtani nekünk, hasonlóan, mint régen mondjuk a kalákák során összeverődött falustársaknak. A szakszerűségnél lényegesebb dologra kell figyelni: a jelenlegi állapotoknak a közösségépítéssel való ellensúlyozására.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!