Helyi tehetségek ünnepe

Ünnepelt Barót az elmúlt hétvégén: pénteken, szombaton és vasárnap zajlottak a városnapok, amelyeknek kiemelt helyszíne ezúttal is a bányászszobor mellett felállított központi színpad volt. A vásárosok idén a református templom előtti téren, továbbá a Rózsa utcában kínálhatták eladásra portékáikat a kürtőskalácstól és a lángostól kezdve, a ruhaneműkön, népművészeti termékeken át egészen a legfinomabb falatokig, amelyek mellé válogatott söröket, borokat kínáltak.

Böjte Ferenc

2017. július 18., 00:032017. július 18., 00:03

Ünnepelt Barót az elmúlt hétvégén: pénteken, szombaton és vasárnap zajlottak a városnapok, amelyeknek kiemelt helyszíne ezúttal is a bányászszobor mellett felállított központi színpad volt. A vásárosok idén a református templom előtti téren, továbbá a Rózsa utcában kínálhatták eladásra portékáikat a kürtőskalácstól és a lángostól kezdve, a ruhaneműkön, népművészeti termékeken át egészen a legfinomabb falatokig, amelyek mellé válogatott söröket, borokat kínáltak.

A pénteki nap egyik fontos eseménye az a szabadtéri, régi fényképekből, képeslapokból álló kiállítás képezte, amely a száz évvel ezelőtti Barótot mutatta be a maga egyszerűségében és nemességében, nosztalgikus pillanatokat ébresztve a szemlélődőkben. A kiállítást Hoffmann Edit, Erdővidék Múzeumának munkatársa ismertette, elmondva, hasonló tárlat legutóbb 22 évvel ezelőtt volt Baróton. Több, ma már nem létező épületet is láthattunk a képeken, melyek – mint a helyszínen elhangzott – a „haladó kor szellemének” martalékává váltak az idők során, szegényítve ezáltal a város örökségét.

A jelenlevők különösen a település központját egykoron ékesítő városházának a hetvenes években történt lebontását ítélték el – az szinte mindenki emlékezetében mint egy rendhagyó, meghatározó épület maradt fenn, ám pusztulnia kellett. „De még most se késő tenni a város épített örökségének megőrzéséért, építészeti történetének feltárásáért” – vélte a muzeológus, megemlítve például a volt Korona szállót, amelyet egy mocsaras, lecsapolt területre, faoszlopokra építettek, de amelynek történetét még senki sem kutatta. Ugyanakkor kérte a jelenlevőket, hogy akinek van még régi fotója, hasonló képeslapja, vigye be a múzeumba beolvasásra, másolásra, így is hozzájárulva a város hagyatékának közkinccsé tételéhez.

A kiállítás után a színpadon is elkezdődtek a rendezvények: koncertezett a Csala Kürtje fúvószenekar, majd a baróti Tanulók Háza művészeti csoportjai léptek fel. A Gaál Tünde, Pál Éva és Dimény Olga által oktatott fiatalok ismét bizonyították rátermettségüket színpadi szereplésben, táncban, színvonalas fellépéssel örvendeztetve meg ezúttal is nézőiket. Péntek este már a meghívott előadóké volt a főszerep.

A Barót Napok idei rendezvénye egyébként kiemelten a helyi tehetségek felvonultatásáról szólt, ezt szombati, az ünnepséget megnyitó beszédében Lázár-Kiss Barna polgármester is hangsúlyozta. „Minden évben ez a három nap értékeink bemutatására és felhőtlen szórakozásra nyújt alkalmat” – mondta.

A már említett pénteki helyi fellépők után a megnyitó is a helyi tehetségek, értékek jegyében zajlott: az erdővidéki és meghívott néptánccsoportok színes felvonulását követően a baróti művelődési ház Nagy Kopeczky Annamária és Bódi László által oktatott tánccsoportja járta el a színpadon a palotást, majd a Bogdán Barna vezette Szent Adalbert római katolikus kórus dalai csendültek fel. Ezután Zalaegerszeg polgármesterének, Balaicz Zoltánnak a barótiakhoz szóló üdvözlő szavait Bali Zoltán tanácsos tolmácsolta, Nagy Kopeczky Kristóf pedig, a rendezvény konferálója Petőfi-verset szavalt, végül Fülöp László miklósvári lelkész áldotta meg a rendezvényt.

A megnyitó után a szombati nap egy másik, kiemelkedő eseményét a baróti műfüves focipálya átadása képezte. Ez a nap különben is bővelkedett sporteseményekben, bizonyítva, hogy a városban van sportélet, és, mint az a sportpálya átadásán megtapasztalható volt, remény van arra, hogy lesz ezután is, hiszen a létesítmény elsősorban a jövő generációinak épült, ők is vették először birtokba.

Az avatószalag ünnepélyes átvágása előtt Lázár-Kiss Barna polgármester a következőket mondta: „Barót város önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a sportra, arra törekszünk, hogy városunk ifjúságának figyelmét is ráirányítsuk a sportolás fontosságára, annak szépségeire. Tavaly átadtuk a teniszpályát, most a műfüves focipályát, következő befektetésünk pedig ugyanitt egy bowlingpálya kialakítása lenne. A baróti városi sportegyesület fenntartási költségeinek 90%-át is a polgármesteri hivatal fedezi, így járulva hozzá számos szakosztály működéséhez”.

Külön megemlítette a Lázár Csaba és Fejes Géza edzők irányította Baróti Focisuli tevékenységét, köszönetet mondva nekik eredményes munkásságukért. A focisulisok játszották egyébként az első „hivatalos” meccset is Barót új műfüves pályáján, ott ugyanis épp a városnapok keretében több korosztály számára kiírt focitorna zajlott. A tornán a 2005–2006-os korosztály első helyezést, a 2008-as korosztály pedig második helyezést ért el. És, mint kiderült, a kis focisták nem csak a labdakezeléshez, de a fakanálhoz is értenek: a Focisuli csapata nyerte meg ugyanis a vasárnap rendezett városnapi főzőversenyt, amelyen először vettek részt.

További fotók itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés