Házszentelések járványidőszakban

Több helységben megkezdődött, másutt meg jövő év elején indul a házszentelés, aminek Háromszéken nagy hagyománya van, a katolikus hívők zöme körében kihagyhatatlan év végi vagy év eleji szertartás.

Székely Hírmondó

2020. december 30., 00:142020. december 30., 00:14

Háromszék jó néhány településén, így Kovászna városában is megkezdődött a házszentelés. A fürdővárosban de­cember 27-én kezdték el, január 6-án végeznek a városban, azt követően a településhez tartozó falvakban folytatják. Péter Arthur atya kérdéseinkre elmondta, nagyon igyekeznek betartani a szükséges óvintézkedéseket. Amíg az eddigi években kínálmációt is elfogadtak, beszélgettek a családokkal, idén senkinél sem időznek.

„Viseljük az egészségügyi maszkot. Idén csak abban az esetben csókolják meg az emberek a keresztet, ha kikészítenek maguknak sajátot” – mondta el a plébános. Hozzátette, ha mindenki betartja az óvintézkedéseket, szabályosan hordja a maszkot, akkor a házszentelés nem okozhat problémát, különben nem engedélyezték volna.

Kézdivásárhelyen a Szentháromság templom plébániája végzi a házszentelést a körzetükhöz tartozó utcákban, ugyanakkor a Boldog Özséb templom két papja is elindul a városban. Fórika Balázstól, a kantai templom kántorától megtudtuk: szokás szerint a csengettyűsök érdeklődnek előzetesen, hogy fogadják-e az egyház képviselőit, a papok csak az előszobába (ha) bemennek, személyes kontaktus nem lesz, a személyes jellegű beszélgetést ezúttal mellőzik, és a kereszt megcsókolása is elmarad. Azon vannak, hogy a szokásnak eleget tegyenek, de ne okozzanak problémát – nyomatékosított a kántor.
A Boldog Özséb plébánosa, ft. Kovács Péter és segédlelkésze, Kovács József telefonos érdeklődésünkre kifejtette: ők is úgy járnak el, hogy vigyáznak az egészségügyi előírásokra. Ahol fogadják, bemennek, hogy a hívek ne érezzék, hogy csak protokollról van szó, váltanak is néhány szót, és csak az előkészített keresztet használják – ha van a háztartásban. Minden érvényben lévő szabálynak eleget tesznek – hangsúlyozták.

Elhalasztották a házszenteléseket

Baróton elmarad egyelőre az újévi házszentelés – tudtuk meg Tóth József plébánostól. Elmondta, hogy egy korábbi gyűlésen a kerület papsága döntött a halasztás mellett, amely döntéshez Baróton is igazodtak. A házszenteléseket egy későbbi időpontra halasztották, de pontos dátumot egyelőre nem tudnak mondani, hiszen az attól függ, miként alakul a járványhelyzet Romániában. „Lehet egy hónap múlva, de az is lehet, hogy csak majd valamikor húsvét környékén tudjuk elvégezni a házszenteléseket” – nyugtázta a plébános.
Fülöp László miklósvári plébános közölte, hogy az újév 2. napján, szombaton Bölönben kezdik a házszenteléseket, rá egy hétre Miklósváron folytatják, majd ugyancsak egy hét szünet után Ürmösön és Középajtán fejezik be.

Kihagyni a feszület megcsókolását

Sánta Ferenc, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani főorvosának véleménye szerint a feszület megcsókoltatását ki kellene hagyni az idei házszentelésből. Fertőtleníteni ugyan lehetne a keresztet olyan anyaggal, ami nem toxikus és gyorsan hat, de a hatás érvényesüléséhez el kell telnie bizonyos időnek, ezért mindenképpen ajánlott ezt a részét a rítusnak kihagyni. Maga a házról házra járás azonban nem veszélyes, ha a papok és kísérőik megtartják a szokásos védelmi intézkedéseket: maszkviselés és -váltás megfelelő időközönként, távolságtartás, kézmosás.
Sánta doktor elégtétellel említette meg, Kovászna megye az országos lista végén „kullog” a fertőzöttség tekintetében, de ettől nem szabad elbizakodni, mondta, a nálunk jellemző fegyelemmel a megelőzési módokat komolyan kell venni, sőt arra is kell figyelni, hogy ne fogjuk meg a maszk szűrőrészét, majd azután ne nyúljunk a szemünkhöz, szánkhoz, annak ellenére, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy nálunk „nem terjed olyan vadul a vírus”.
A 4%-os elhalálozási mutató azonban a nagy számok tükrében szintén ijesztő méreteket ölt, hiszen 100 ezer embernél már 4000 embert jelent, ezért indokoltak az egészségügyi intézkedések. Az oltásnak viszont vetélytársa nincsen, a vakcinák segítségével már sok elhalálozást, rengeteg embert sikerült megmenteni, számos betegségtől az emberiséget. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés