Hazavár a Perkő

Bármilyen utamról is tértem haza szülőfalumba, Kézdiszentlélekre vagy későbbi lakóhelyemre, a kistérség központjába, a megérkezés érzését az előbukkanó Perkő látványa indította el bennem. Régen volt vonatos útjaimon a Kézdivásárhelyről Bereck irányába kiinduló „gyors” bal oldali ablakaiból kinézve vártam, mikor pillanthatom meg a Perkőt? Nem kellett sokat várnom, gyorsan feltűnt szemeim előtt, éppen a reggeli párából bontakozott ki, mutatván akác- és fenyőerdeit, no meg délre néző oldalának kopár részeit, nemkülönben a kőfejtés okozta „sebeit”, télen meg lenyűgöző havas formák sokaságát. Országúton pedig már Csernátont elhagyva pillanthatni meg a maga teljességében ezt a felső-háromszéki kilátóhegyet, amely számomra az otthonérzés legfőbb kiváltója, ami a természeti környezetet illeti.

Valamikor, diákkorom éveiben még azt is érezni véltem, hogy számonkéri a hazatért emberfiát, tudakolván, az utolsó elutazás óta mivel is gyarapodott ama tarisznya tudás és emberi tartás tekintetében?

Nem volna teljes e látvány felidézése, ha nem esnék szó a hegytetőn álló, szerény méretű fehér falaival s piros színűre festett bádogfedelével messze látszó perkői Szent István-kápolnáról vagy – Orbán Balázs szóhasználatával élve – imoláról, azaz imaházról, valamint a hegy lábánál épült templomról, amelynek gótikus, karcsú tornya az eget közelíti, s éppen a falu bejáratánál áll. Megvallom, mindkettő személyes büszkeséggel tölt el, hiszen a falu mai lakói, illetve mindenki, aki sajátjának vallja e Perkő alatti székely települést, magáénak érezheti és tudhatja ezeket, mint örökséget, minthogy felmenői, az egykori faluközösség álmodta meg és hozta létre ezeket a ritka értékes és kedves, az itt lakók szellemi és lelki hovatartozására valló szent építményeket.

Hogy istenhívő, szervezett és vendégszerető volt az egykori székely közösség, azt a falu keleti „kapujában”, a templom közelében, az országút jobb oldalán 1888-ban a helybeli Rózsafüzér Társulat által állított s ma is a belépőt köszöntő kőkereszt is tanúsítja. S az már megszokott dolog, hogy az utóbbi félszázadban államalapító királyunk ünnepére sokan összegyűlnek mind a falubeliek, mind a máshonnan érkezők, merthogy vár, illetve hazavár a Perkő...