Hatékonyan előzi meg a méhnyakrákot a HPV elleni oltás

A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltásban részesült nőknél jelentősen kisebb a méhnyakrák kockázata, ez a pozitív hatás kimondottan akkor érvényesül, ha a nőket fiatal korban oltják be – állapították meg a stockholmi Karolinska Intézet tudósai az eddigi legnagyobb népességszintű kutatásukban.

Székely Hírmondó

2020. október 02., 11:552020. október 02., 11:55

„Ez az első alkalom, hogy egy népesség szintjén ki tudtuk mutatni a HPV elleni vakcina védőképességét nemcsak a méhnyakrákot előtti sejtszintű változások, de az áttétes méhnyakrák megelőzésében is. Ezt régóta feltételeztük, de most egy nagy nemzeti tanulmányban mutattuk meg” – idézte a Európa egyik legnagyobb, legrangosabb orvosi egyetemének, kutatóintézetének közleménye Lej Csia-jaót, a tanulmány társszerzőjét.

A HPV nők és férfiak daganatos betegségeit, egyebek mellett a méhnyak, a vulva, a vagina, a pénisz, a végbélnyílás és a garat rákos megbetegedését okozza, évente több mint 250 ezer nő hal meg miatta. Már több mint száz országban vezették be a nemzeti vakcinaprogramot a HPV ellen, Svédországban és Magyarországon a fiúkra is kiterjesztik azt.

A korábbi tanulmányok megmutatták a HPV elleni oltás hatékonyságát, de nagyszabású, egy teljes népességre vonatkozó tanulmányok még nem készültek.

A Karolinska Intézet kutatói 11 éven át követtek 1,7 millió – 10-30 év közötti – svédországi nőt. Közölük több mint félmilliót beoltottak HPV ellen, többségüket 17 éves koruk előtt.

A beoltottak közül 19 esetben diagnosztizáltak később méhnyakrákot, szemben azzal az 538 nővel, akik nem részesültek vakcinában, ez százezer emberre kivetítve 47 eset, szemben 94 esettel.

A kutatók elemzése megmutatta, hogy az oltás esetében jelentősen csökken a méhnyakrák kockázata: ha a lányokat 17 éves koruk előtt oltják be, akkor 88 százalékkal csökken a kockázat. A 17-30 év közötti nők esetében felére csökken a kockázat a be nem oltott nőkhöz viszonyítva.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés