Hat csapat képviseli Háromszéket

Némethi Katalin

2017. november 03., 00:112017. november 03., 00:11

A 3–8. osztályosok számára szervezett Bolyai Matematika Csapatverseny Kovászna megyei fordulóján 171 csapatban 684 diák mérte össze tudását. Évfolyamonként az első helyezett csapat továbbjutott a budapesti döntőre.

A verseny háromszéki fordulóját októberben szervezték meg Sepsiszentgyörgy, Barót, Kovászna és Kézdivásárhely körzetben. A megmérettetés célja segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, átéljék az együttgondolkodás örömét. Az eredményhirdetésre és a díjkiosztó ünnepségre ez alkalommal is a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében került sor. A legnépesebb a hatodik osztályosok mezőnye volt, összesen 46 csapat versenyzett a továbbjutásért. Minden kategóriában az első hat helyezett ajándékcsomagban részesült, a  legjobbak képviselik Háromszéket a magyarországi döntőben. A november 18-án, Budapesten sorra kerülő megmérettetésen jelen lesz a Székely Mikó Kollégiumból a Bangyán Bendegúz, Lőrincz Zente Örs, Ráduly, Roland Márk és Váta Brigitta negyedik osztályosok alkotta Vasmatek csapat, a Bartos Kriszta, Fazakas Gergő, Miklós Janka és Tamás Péter hatodikosok Varázsvízilovak csapata, valamint a Balázs Márton, Cerchez Diana, Demeter Gergő és Szász Gabriella végzős gimnazisták FTS-csapata. A Váradi József Általános Iskolából a Zoltán Márk, Sajgó Tamás, Kiss Zselyke Boglárka és Fekete Eduárd alkotta Szorzókocka, valamint a Kovács Zsófia, Vitályos Anna, Bagoly Ágota és Téglás Eszter ötödikes Matlányok, míg a Mikes Kelemen Líceumból a Bereczki Anna, Czofa Norbert, Filip Dorka és Török Judit Noémi hetedik osztályosok Pascal nevű csapata. Felkészítő tanárok: Domokos Zsuzsa, Gödri Judith, Simon Zzuzsánna, Varga Csilla és Vinceffy Réka.

Minden évben díjazzák a legeredményesebb felkészítő tanárt. Idén Váncsa Dóra, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum pedagógusa kapta a tanári fődíjat. A Bolyai Matematika Csapatversenyt középiskolai tanárok kezdeményezésére, először 2004-ben rendezték meg Budapesten, aztán a vidéki iskolák is csatlakoztak, 2013-tól a versenyt Kovászna megyében is meghirdetik.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés