2017. november 03., 00:112017. november 03., 00:11
A 3–8. osztályosok számára szervezett Bolyai Matematika Csapatverseny Kovászna megyei fordulóján 171 csapatban 684 diák mérte össze tudását. Évfolyamonként az első helyezett csapat továbbjutott a budapesti döntőre.
A verseny háromszéki fordulóját októberben szervezték meg Sepsiszentgyörgy, Barót, Kovászna és Kézdivásárhely körzetben. A megmérettetés célja segíteni a diákokat azon képességek kifejlesztésében, hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat, átéljék az együttgondolkodás örömét. Az eredményhirdetésre és a díjkiosztó ünnepségre ez alkalommal is a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében került sor. A legnépesebb a hatodik osztályosok mezőnye volt, összesen 46 csapat versenyzett a továbbjutásért. Minden kategóriában az első hat helyezett ajándékcsomagban részesült, a legjobbak képviselik Háromszéket a magyarországi döntőben. A november 18-án, Budapesten sorra kerülő megmérettetésen jelen lesz a Székely Mikó Kollégiumból a Bangyán Bendegúz, Lőrincz Zente Örs, Ráduly, Roland Márk és Váta Brigitta negyedik osztályosok alkotta Vasmatek csapat, a Bartos Kriszta, Fazakas Gergő, Miklós Janka és Tamás Péter hatodikosok Varázsvízilovak csapata, valamint a Balázs Márton, Cerchez Diana, Demeter Gergő és Szász Gabriella végzős gimnazisták FTS-csapata. A Váradi József Általános Iskolából a Zoltán Márk, Sajgó Tamás, Kiss Zselyke Boglárka és Fekete Eduárd alkotta Szorzókocka, valamint a Kovács Zsófia, Vitályos Anna, Bagoly Ágota és Téglás Eszter ötödikes Matlányok, míg a Mikes Kelemen Líceumból a Bereczki Anna, Czofa Norbert, Filip Dorka és Török Judit Noémi hetedik osztályosok Pascal nevű csapata. Felkészítő tanárok: Domokos Zsuzsa, Gödri Judith, Simon Zzuzsánna, Varga Csilla és Vinceffy Réka.
Minden évben díjazzák a legeredményesebb felkészítő tanárt. Idén Váncsa Dóra, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum pedagógusa kapta a tanári fődíjat. A Bolyai Matematika Csapatversenyt középiskolai tanárok kezdeményezésére, először 2004-ben rendezték meg Budapesten, aztán a vidéki iskolák is csatlakoztak, 2013-tól a versenyt Kovászna megyében is meghirdetik.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!