Háromszéki sikertörténet

Bartos Barna a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumból indult el, jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia mesterképzős operaszakos hallgatója, operaénekes-tenor.

Némethi Katalin

2021. március 12., 00:042021. március 12., 00:04

Bartos Barna 1996. január 26-án született Sepsiszentgyörgyön. Mikóújfaluban nőtt fel, az I-III. osztályt a helyi Fejér Ákos Általános Iskolában végezte, 2006-ban a Plugor Sándor Művészeti Líceumban kezdte meg zenei tanulmányait csellistaként, majd 2011-től ének szakon folytatta Sebestyén-Lázár Enikő tanítványaként.

– Amióta az eszemet tudom, mindig is imádtam énekelni. Amikor a szüleim elvittek felvételizni IV. osztályba a művészeti iskolába és kiderült, hogy csak IX. osztálytól van ének szak, egy kicsit elszomorodtam, mivel én azzal a tudattal mentem, hogy énekelni tanulok majd. Ekkor megboldogult emlékű Kerezsi János volt igazgató bácsi azt mondta: „semmi baj, csellistákból úgyis hiány van, ezért csellistaként fogsz tanulni, aztán majd ha ugyanilyen elszánt leszel az éneklés iránt, IX.-ben szakot váltasz”. Rengetek minden történt ezalatt az öt év alatt. Benkő Enikő tanítványaként nagyon megszerettem a csellót, de az éneklés mindig is előtérben maradt, és amikor elérkezett az idő, hogy szakot váltsak, én gondolkodás nélkül megtettem – emlékezett a kezdetekre Bartos Barna.

– Amikor megismertem Barnát, IX. osztályban, hosszú haját kiengedve hordta, mint egy vérbeli rocker. Aztán ez a hosszú hajú fiú vált olyan diákká, akiről minden tanár álmodik. Barna zeneileg nagyon tehetséges tinédzser volt, nagyszerű hangi adottságokkal, ritka zenei érzékenységgel, továbbá óriási tudásszomjjal, erős akarattal, kitartó munkával és törhetetlen önbizalommal. Szivacsként szívta magába az éneklés tudományát, rengeteget gyakorolt és a színpadon érezte magát a leginkább otthon. Kitartása és a szakmához való alázata vitte előre a pályán. Számomra, egykori tanáraként, ez a legfontosabb eredmény, hogy azt a tudást és tüzet, ami bennem ég a szakma, az éneklés, a színpad iránt, volt akinek továbbadni, ahhoz, hogy az még nagyobb lánggal tudjon égni és fényleni – mesélte Sebestyén-Lázár Enikő.

Barna tehetségét már középiskolás korában számos díjjal ismerték el. A Crai Nou Vokális Interpretációs Országos Versenyen 2012-ben és 2013-ban II., 2015-ben pedig I. díjban részesült, 2013-ban az Országos Hangszer és Énekes Olimpián III., a George Enescu Nemzetközi Interpretációs Versenyen 2015-ben II. helyen végzett.

– Mindig nagy örömmel gondolok vissza a Művészetiben eltöltött időre, tanáraimra és barátaimra egyaránt. Nagyon sok támogatást kaptam tanáraimtól, elsősorban Sebestyén-Lázár Enikőtől, akitől nem csak zeneileg, hanem erkölcsileg és emberileg nagyon sokat tanultam, de megemlíteném itt Sipos Zoltánt, Makkai Zoltánt, Cserkész Emesét, Bándi Margitot is. Karrierem szempontjából meghatározóak voltak ezek az évek, hiszen itt szívtam magamba azt a tudást, és itt tapasztalhattam meg azokat a dolgokat, amik elősegítették, hogy 2016-ban felvételt nyerhettem a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Szerintem egy diák, aki zenét is tanul, olyan pluszt kap az élettől, ami nélkülözhetetlen. Rengeteg mindent felsorolhatnék azokból a dolgokból, amit útravalóként kaptam, de a legfontosabbak a tisztelet, alázat a szakma iránt, emberség és nem utolsó sorban a hit – tette hozzá.

A kitartással, szorgalommal párosuló tehetségének köszönhetően már első éves egyetemistaként részt vehetett a Zeneakadémia és a berlini Hanns Eisler Akadémia „Somewhere over the voices” című közös produkciójában, ahol Puccini Bohémélet c. operájából részletet énekelt Rodolfo szerepében. Ugyancsak ebben az évben közreműködött az opera tanszak Szinetár Miklós által rendezett áriavizsgáján. 2018-ban aktív hallgatója volt Claudio Di Segni mesterkurzusának.

2019-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaének mesterképzés szakára, a Pécsi Nemzeti Színházban pedig Tadzsómaru szerepét énekelte A vihar kapujában c. kortárs operában. A 2020/2l-es évadban felkérést kapott a Magyar Állami Operaháztól Richard Strauss Salome c. operája, valamint Richard Wagner Parsifal c. operájának egy-egy kisebb szerepére. Ugyanebben az évadban az Operaház Maszkabál sorozatában Sümegi Eszter Kossuth-díjas operaénekes áriaestjének meglepetésvendége volt. A 2020. októberében megrendezett CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kertében Julian Philips The Yellow Sofa c. operájában Machado szerepét játszotta. 2021-ben Fischer Annie Zenei Előadóművészeti Ösztöndíjban részesült.

– Mindig elsődleges szempont volt számomra a zene és ezen belül az éneklés. Célom az volt és továbbra is az, hogy az énekművészet technikáját mesterszintre fejlesszem. Ehhez erőt adtak tanáraim, a rengeteg pozitív visszajelzés és nem utolsó sorban szüleim, akik mindig mellettem álltak és mindig mindenben támogattak. A siker nem jön egyből, előtte még ezernyi akadályon kell átvergődni úgy, hogy közben nem szabad szem elől veszteni a kitűzött célt. A befektetett munka végül mindig kifizetődik. Nem szabad feladni, ha kudarcok jönnek. A kudarc kell, általa sok minden kiderül. Egyrészt megerősít, és arra ösztönöz, hogy még jobban nekiveselkedjen, fejlődjön, tanuljon, újra felálljon az ember, valamint megtanít a dolgokat átértékelni – summázta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés