Harmonikától a fagottig

A kézdiszentléleki származású, Nagyszebenben élő fagottművészt az idei, márciusi ünnepi hangversenyen szólistaként láthatta a sepsiszentgyörgyi közönség. Pedig diákként még matekkel is tömték a fejét.

– Hogyan találkozott a zenével?

– Édesapám egyik barátja harmonikázott, megtetszett, és két évig jártam a kézdikővári kántorhoz. Hetedik osztályban behoztak Sepsiszentgyörgyre, a Plugor Sándor Művészeti Líceumba, ahol klarinétot szerettem volna tanulni, mert harmonika szak nem volt. Végül mégis a fagottot választottam.

– Mi tetszett meg a fagott hangjában?

– Az osztály sarkába le volt téve a hangszer, és megkértem a tanárt, hogy szólaltassa meg; emlékszem, csárdást játszott rajta. Az fogott meg, hogy sokkal több a harmónia benne, kellemesebb a hangzása, úgyhogy a klarinétot ki sem próbáltam. Simon Ernő, a líceum tanára bátorított, mert ritka hangszer a fagott, ő sokat dolgozott velem, tantárgyversenyekre küldött. Később megismertem Gödri Orbánt, aki a George Enescu Filharmóniában szóló fagottos, a zeneakadémián is tanított engem, sokat köszönhetek neki, meg persze szüleimnek, akik mindig támogatták pályámat.

– Milyen volt Sepsiszentgyörgyre kerülni? Hogyan alakult később a pályája?

– Szuper matekosztályba kerültem, nehéz volt, de egyes tanárok, akik látták, hogy tehetséges vagyok, felpártoltak, segítettek. Brassóban, az egyetemen már könnyebben ment. Utána három és fél évet töltöttem Râmnicu Vâlcean. Ott kisebb a zenekar, de jó volt indulásnak, egyből szólista lehettem, mondhatni minden lehetőséget megkaptam. Akkoriban sokat játszottam a bákói fagott-kvartettel, a Fagottissimoval, ami ismét egy lépést jelentett előre. Az évek folyamán több zenekarhoz is bejátszottam, többek között a bukaresti George Enescu Filharmónia, a brassói, krajovai filharmonikusok hangversenyein játszottam, de tagja voltam a Trio Aulos, Icon Art Ensemble kamarazenekaroknak is, több olaszországi, franciaországi turnén vettem részt. Most a nagyszebeni filharmonikusoknál vagyok, amely külföldön is ismert.

– Hogyan született az a projekt, amit az ünnepi hangversenyen hallani lehetett?

– Már négy éve nem játszottam szólót, amikor megismerkedtem Mohai Bálinttal, és ő jött az ötlettel. Bálint világhírű fagottos, számomra nagy kihívást jelentett, mindig megtisztelő egy ilyen hangszeressel játszani. Egy kettősversenyt mutattunk be, amelyet két fagottra és zenekarra írt Johann Baptist Vanhal. A legjobb szerzemény erre a célra, mindkét hangszert kipróbálja mind technikailag, mind dinamika szempontjából. Inkább klasszicista mű, de rengeteg rokokó es barokkos téma is van benne. Meg kell említenem a karmestert, Werner Gábort, akivel már lassan tíz éve veszünk részt különböző projektekben, kiváló zenész, jó pár éve ő vezényli az ünnepi hangversenyeket. Mindig elmondja, egy barátság gyümölcse ez a koncert, mi hárman ugyanis jó barátok vagyunk. Szeretném, ha az idén többször tudnánk még közösen fellépni.

– Mennyire fontos itthon, Háromszéken játszani?

– Sokat játszottam itthon a Csíki Kamarazenekarral, 2009–2010 között a Székelyföldi Filharmónia szóló fagottosa is voltam. Sajnos, mostanában kevés időm van erre, de mindig szívesen jövök.