Harmadik lett Farkaslaka lovasa a 15. Nemzeti Vágtán

Németh János, Őcsény lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 15. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a budapesti Hősök terén. Az immár háromszoros bajnok Temerin, Farkaslaka, Kunadacs és Szilvásvárad lovasát győzte le a Hősök terén kialakított különleges versenypályán.

Székely Hírmondó

2022. október 03., 08:032022. október 03., 08:03

A 2022 leggyorsabb lovasa címet elnyerő tolna megyei versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Galaxy nevű lova hátára győzelmi takarót terítettek.

A döntőben másodikként befutó Földes Luca, Temerin lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Tamás Csaba, Farkaslaka versenyzője pedig félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Kunadacs és Szilvásvárad lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza.  

A kishuszár vágtán a döntőben Harsányi Viktória, Békéscsaba lovasa aratott győzelmet Kassim nevű lován Békés, Vác és Szilvásvárad lovasa előtt.

A Kincsem plusz fogatvágta döntőjében négyen álltak rajthoz, az első helyezést Tieger Endre és ifjabb Tieger Endre párosa ért el a Dombóvár Sütvényi ménes színeiben.

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese Szerbia lovasa, a vajdasági Ördög Alen lett. Másodikként Szlovénia, harmadikként Magyarország lovasa, Farkas Dorottya ért célba. A negyedik helyen Ausztria, míg ötödik helyen az Egyesült Királyság versenyzője végzett. A lovasok a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal álltak rajthoz.

A jótékonysági sztárfutamon ebben az évben Széchenyi Krisztián, Krajnik-Balogh Gábor, Bács Péter, Sipos Imre és Barabás Kiss Zoltán szállt versenybe, a győztes Sipos Imre színész lett.

A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 60 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokban.

A jubileumi eseményt hagyományos történelmi lovasfelvonulás, 1848-as csatajelenet és a Győri Ördöglovasok jubileumi bemutatója is színesítette. Az évforduló alkalmából a Nemzeti Vágta idei programjai a 15-ös szám köré szerveződtek: az esemény egyik leglátványosabb eleme volt 150 gyerek lovas felvonulása.

Az idei verseny három rendkívül bátor gyermeknek állított emléket: Tóth Imre András kishuszár, századtrombitásnak, Simig Rezső tüzér hadnagynak, a szabadságharc legfiatalabb tisztjének, valamint Koroknay Dániel tüzér, főágyús, kisdobosnak. A 15 éves hősök az 1848-49-es harcok alatt tettek tanúbizonyságot hazaszeretetükről.

(forrás: MTI, fotó: Nemzeti Vágta/Facebook)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés