Hány rendőr kell?

Jelentem: Izlandon két év alatt hatszorosára emelkedett a rendőri állomány, idén elérte a 653 (azaz hatszázötvenhárom) főt. A Magyarország, vagy ha úgy tetszik Erdély nagyságú országban vélhetően a turizmus ugrásszerű fejlődése miatt volt szükség erre a nagyléptékű bővítésre, két évvel ezelőtt ugyanis összesen 110 rendőr szolgált.

2017. december 05., 00:182017. december 05., 00:18

Jelentem: Izlandon két év alatt hatszorosára emelkedett a rendőri állomány, idén elérte a 653 (azaz hatszázötvenhárom) főt. A Magyarország, vagy ha úgy tetszik Erdély nagyságú országban vélhetően a turizmus ugrásszerű fejlődése miatt volt szükség erre a nagyléptékű bővítésre, két évvel ezelőtt ugyanis összesen 110 rendőr szolgált. Valószínű, hogy mindez inkább a turisták biztonságérzetének fokozását célozza, mert egyelőre oda azért még nem jutottak, hogy a vidéki házak ajtaját kulcsra zárják. A turistatérképeken egyébként – a gejzírek, vízesések, geológiai világritkaságok között – külön meg vannak jelölve azok a helységek is, ahol egyáltalán van rendőrőrs (gejzír azért még mindig több van).

Ha területileg kivetítjük Romániára, akkor ez azt jelentené, hogy ebben az országban 1953 rendőrnek kellene lennie. Hát ennél többen vonulnak ki egy labdarúgó-forduló alatt, hogy megpróbálják megakadályozni, hogy a magukat „sportrajongóknak” tituláló személyek egymásnak essenek a székhátakkal és kerítésoszlopokkal. Lakosság tekintetében az arány javul: ha 18 millió romániai lakossal számolunk, akkor a felduzzasztott izlandi rendőrségnek 33.582 román rendőr felelne meg. Lehet számolgatni.

Megnézném, hogy Háromszéken hányan vannak, de ilyen adat nem áll rendelkezésre, és természetesen országos szinten sem. És akkor itt csak a rendőrökről beszélünk, nincs szó csendőrségről és egyéb titkos és szupertitkos szolgálatok egyenruhás vagy nyakkendős alkalmazottairól. Azzal viszont tele vannak a hírek, hogy milyen óriási emberhiány van az erőszakszervezetekben, és milyen sanyarú a sorsuk: a mostani trend még tán azt is megtiltaná nekik, hogy 47 éves korukban nyugdíjba mehessenek.

Mindenesetre a fenti példa jól bizonyítja, hogy egy ország közbiztonsága, társadalmi békéje nem csak attól függ, hogy hány tízezer csendőr, rendőr járőrözik nappal és éjszaka, hányadik utcasarokra szerelnek térfigyelő videokamerát, hanem elsősorban attól, hogy hányan csalnak, lopnak, rabolnak. A rendőrök számát titokban tartókkal az élen…

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés