Hamlet a piros lámpás negyedben

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Zubreczky Antal

2022. október 07., 00:092022. október 07., 00:09

Kedves olvasó, el tud képzelni egy székelyföldi városkát, amelyben 481 adófizető polgárból 94 a könyvekből él, mintegy 8 papírgyártó és 27 könyvkötő? Márpedig a  reformátor Melanchton így írja le Wittenberget 1580-ban! Szép. Ott mindenki olvas, tanul, alkot ugye?

Hamlet, a dán királyfi Shakespeare szerint wittenbergi diák volt. Az első felvonásban könyvvel a kezében jelenik meg, a hagyomány Montaigne Esszéit dugja előszeretettel a neurotikus herceg kezébe. Úgy lenne? Valóság Anyánk olykor kijózanító hidegzuhanyt zúdít kobakunkra. Ugyanis egy másik forrás a diákokat fegyvercsörtető, párbajozó, mulatozó, békés polgárok házaiba betörő, zúzó-romboló, gúnyverseket gyártó társaságként ábrázolja. (Erről Jókai is tudott egyet-mást. És visszaemlékezem a hetvenes években a jövendő mérnökökre és jogászokra, akik éjjel háromkor tökrészegen vonultak át a diákotthon folyosóin...) Wittenberg leghíresebb diákja, majd tanára, Luther Márton siránkozik, hogy „az ördög küld oda kurvákat”, pedig a mi kegyelmes urunk (Bölcs Frigyes) ezt az egyetemet „nem kurvaképzőnek, sem bordélynak alapította”. Beleborzongok, elképzelve ezek után Ophéliát egy szifiliszes Hamlettől egy Claudiusnál szörnyetegebb utódot szülni Dánia trónjára.

Egy kis kerülő: angolszakos társaim rettegtek egy dilihoppos tanártól. Tessék elképzelni a diákot – húz egy tételt, tíz perc áll rendelkezésére összeszedni gondolatait, majd, amikor belekezd mondókájába, a tanár leinti: ez nem érdekel, sorolja fel, milyen virágok voltak a vízen lebegő Ophélia hajkoszorújában. Arany János fordításában rozmaring, háromszínű ibolya, ánizs, harangvirág satöbbi. Ha nem tud legalább hatot angolul, jöhet pótvizsgázni.

Egy tanulmány állítja, 1522 és 1600 között mintegy 1200 magyar diák fordult meg Wittenbergben. Az akkori lakosságot figyelembe véve nagyon nagy szám. A legtöbb hazatért, lelkészként, tanítóként elégítette ki hazánkban a nép szellemi éhségét. Bárcsak ma is a külföldön tanulóink visszajönnének!

A krónikák nem sorolják a wittenbergi magyar diákokat a rendbontók közé, egy kivétellel, amikor egy debreceni evangélikus ifiúr vezérletével egy társaság egyszerűen elfoglalta a városházát. Rubik Ernő és Szalai Ádám előtt is ismertek voltunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés