A szenátus néhány napon belül hallgatólagosan - plenáris vita nélkül - hagyja jóvá azt a szociáldemokrata (PSD) törvénykezdeményezést, amely a trianoni szerződés napjává nyilvánítaná június 4-ét Romániában.
2019. október 17., 08:532019. október 17., 08:53
Bár a tervezet vitájára megszabott határidő csak október 18-án jár le, a szerdai nap volt az utolsó a héten, amelyen plenáris ülést tartott a parlament felsőháza, így a törvényjavaslat hallgatólagosan elfogadott tervezetként kerül át a képviselőházba.
Titus Corlățean volt külügyminiszter a PSD-ből való kilépését is kilátásba helyezte amiatt, hogy az általa beterjesztett tervezet nyilvános vitáját párttársai távozásukkal - szerinte szándékosan - megakadályozták, a létszámhiány miatt ugyanis a ház szerdán döntésképtelenné vált.
"Mérlegelni fogom, hogy van-e még valami teendőm ebben a pártban" - mondta a szociáldemokrata politikus, hozzátéve: "cseppet sem melegíti" őt, hogy hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánítják a törvényt.
Corlățean a párttársait hibáztatja azért, hogy - a tervezet többszöri halasztásával, és a plenáris ülés szerdai bojkottjával - megakadályozták őt, hogy a szószékről kifejthesse: milyen fontos méltó módon ünnepelni Romániában a jelenlegi országhatárok nemzetközi elismerésének centenáriumát.
A magyar szövetség szerdai hírlevele szerint az RMDSZ is ellenezte, hogy a szociáldemokrata szenátusi többség vita nélkül küldje tovább a "káros javaslatot" a képviselőházba.
"A javaslat nem segíti elő a jó kisebbség-többség viszonyt Romániában. Egy olyan történelmi eseményről van szó, amely az egyik nemzet számára ünnep, az erdélyi magyar közösség számára viszont nem lehet az" - idézte a hírlevél Cseke Attila frakcióvezetőt.
Az RMDSZ politikusa rámutatott: a kisebbségek jóléte mindig a többség felelőssége egy államban, márpedig a Trianon-napról szóló tervezet szerinte felelőtlenség a többség részéről, amelynek hatályba lépése nem a megbékélést, a közösségek békés együttélését segíti elő.
Amennyiben a törvénytervezetet a képviselőház is elfogadja, Románia minden évben megünnepelné a trianoni szerződést. A kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell majd arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A jogszabály felhatalmazza az állami és helyi hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító tudományos, oktatási, kulturális rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a román közszolgálati médiának is be kell számolnia.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!