
Tegnap kora délután tartotta júliusi ülését Kézdivásárhely tanácsa. A városatyák módosították a költségvetést, különböző illetékekre bólintottak rá, és szó esett az úgynevezett Dac-tó jövőjéről is.
2017. július 14., 00:322017. július 14., 00:32
Tegnap kora délután tartotta júliusi ülését Kézdivásárhely tanácsa. A városatyák módosították a költségvetést, különböző illetékekre bólintottak rá, és szó esett az úgynevezett Dac-tó jövőjéről is.
A testület tagjai jóváhagyták a sportcsarnok bérleti díjait is, amelyben Illés Botond tanácsos javaslatára egyetlen módosítás történt. A képviselő azt kifogásolta, hogy a létesítmény adminisztrátora nem hajlandó minden világítótestet felkapcsolni akkor, amikor magán sportesemények vannak, így arra kérte a testületet, inkább növeljék a teremdíjat, azzal a kitétellel, hogy amennyiben az említett összeg kifizetődik, akkor a csarnok összes lámpáját kapcsolják fel.
Ezen kívül szó esett az úgynevezett Dac-tó sorsáról is. Ezt az önkormányzat pályázati pénzből kívánja átalakítani szabadidőközponttá, ennek első lépése az övezeti rendészeti terv elfogadása. A különféléknél elhangzott, hogy megérkezett a műjégpálya egy újabb alkatrésze, a fagyasztó-berendezés, így most már csak a nagy teljesítményű transzformátor hiányzik.
Bokor Tibor polgármester óvatosan fogalmazott: most már nem mer tényleges időpontot megjelölni a bukaresti cég komolytalansága miatt, de reméli, hogy a városnapokon megnyithatják a pályát, így az augusztus végétől egészen májusig működhet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!