Hagyományőrző tábor

Július 30-án, vasárnap kezdődik és augusztus 4-éig, péntekig tart az Őseink és hőseink emlékezete nevű hagyományőrző és ismeretterjesztő tábor Csernátonban, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében.

Farkas Imola

2017. július 28., 00:012017. július 28., 00:01

Július 30-án, vasárnap kezdődik és augusztus 4-éig, péntekig tart az Őseink és hőseink emlékezete nevű hagyományőrző és ismeretterjesztő tábor Csernátonban, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében.

A szervezők részéről Pál Olivér hagyományőrző huszárhadnagy lapunk megkeresésére elmondta: az egyesület immár harmadik alkalommal rendezi meg a gyalogoskiképző-tábort, amelyen a felkészítőt a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület tartja, Vass László h. ő. ezredes vezetésével. „A tavalyi év után úgy döntöttünk, idén nagyobb teret adunk civil személyeknek is, hogy ne csak a hagyomány­őrzők vehessenek részt a táborban, ezért iskolákat vontunk be, amelyek diákjai különféle vetélkedőkön vettek részt az elmúlt egy év folyamán, és a legeredményesebb tanulók közül húsz fiatal a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület támogatása révén díjmentesen lehet majd jelen. Tanulókat fogadunk a Petőfi Sándor-, a Turóczi Mózes-, a Molnár Józsiás-iskolákból, a Nagy Mózes Elméleti Líceumból, a Református Kollégiumból, a Gábor Áron- és Apor Péter-líceumból is” – ismertette. Az 1848–1849-es eseményekkel ismerkednek majd meg a résztvevők, az akkori események mellett a korabeli fegyvernemeket, viseletet tanulmányozhatják, a hagyomány­őrzők segítségével pedig ízelítőt kapnak abból is, hogyan harcoltak az akkori katonák, megismerhetik a korabeli vezényszavakat stb., tehát olyan szemléletmóddal és ismeretanyaggal gazdagodhatnak, amelyet nem találnak meg a történelemkönyvekben.


Vasárnap, az ismerkedést követően, 16 órakor vonják fel a zászlót, az érkezők köszöntését, a tábor ünnepélyes megnyitását vacsora követi, a 22 órai takarodó előtt minden este történelmi filmeket vetítenek. Hétfőtől csütörtökig a reggeli programban szerepel a torna is, 9 órától pedig különféle előadások: hadtörténeti oktatás (elmélet és gyakorlat), egyenruhatan, térképtan, Erdély története 1848–49-ben, helyi események a forradalmi harc idején, 1848–49-es emlékművek Háromszéken, táborgyakorlatok, a szabadságharc katonai története.


Ebéd után folytatódik az ismeretek átadása: menetgyakorlatok, 1848-as katonai alaki mozgások, fegyverfogások, a hagyományőrző csapatok bemutatói, történelmi személyiségek életrajza, napi vetélkedők elméletből és gyakorlatból (térképismeret, tájékozódás terepen térkép szerint), történelmi csaták bemutatása térképen hadfigurákkal, végül egy kis, jól megérdemelt pihenő és szabad tevékenység jár mindenkinek a vacsora előtt.


A pénteki zárónap kiemelkedő programja a 16.30-kor kezdődő eredményhirdetés, ugyanis a történelmi vetélkedő nyerteseit díjazzák, 17 órától ünnepélyes táborzárással, zászlólevonással búcsúznak a hagyományőrző tábortól – remélhetőleg csak a jövő évi kiadásig. Aki szeretne (saját költségen) részt venni a sokrétűnek ígérkező táborban, ma még jelentkezhet a 0745.660.321-es telefonszámon, Pál Olivérnél.>>

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés