Háború és ború

Sok emberrel találkoztam, akik feltárták háborús emlékeiket. Senki – ismétlem, senki – ezek közül nem beszélt hősiességről, hazaszeretetről, de még kötelességről sem. Kellett menni, slussz. A penészes képmutatástól bűzös szlogenek a mindenkori szolgalelkű firkászok mások vérével töltött tollából származnak.

Édesapám tizenkilenc éves volt, amikor Hitler repülőgépeit szerelni küldte el annak magyar szövetségese. Egy lefagyott lábujjat leszámítva épen hazatért három év után, amerikai fogságból, fél Európán átgyalogolva. Élete végéig undorodott mindenféle egyenruhától. Nem találkoztam hősökkel, mondta, de emberséges emberekkel igen. Emberség nélküliekkel pedig ohó, még inkább.

Egy Sepsiszentgyörgy melletti faluban mesélte egy idősebb asszony, nem teszek mást, mint szinte szóról szóra leírom. A háború vége felé a falu egyik oldalán a németek, a másikon a románok vonultak fel; semmi lövöldözés, csak a körbezárt falusiak bizonytalansága, félelme. Egy asszony (férje valahol a fronton) az istállóban fejte az egyetlen jövedelem-tehenecskét, mellette két kisgyereke, amikor az ajtóban megjelent egy fegyveres német katona. A rémült asszony maga mellé szorította kicsinyeit, és intett, vigye a tejet és amit akar, csak jaj, ne... A katona megnyugtatta: Nein, nein, für die Kinder (nem, nem, a gyerekeknek), és pénzt mutatott fel, hogy élelmet szándékozik vásárolni. Este pedig két katona kopogtatott az asszony házának ablakán, egy darabka csokoládét nyújtottak át. Für die Kinder... (Hogy aztán a németek továbbvonultak és az áthaladó román felszabadítók elvittek, amit lehetett, az csak ráadás.)

Államelnökünk bejelenti, huszonöt százalékkal emelik a katonaságnak szánt költségvetési összeget. Meg sem fordul a fejében megkérdezni az embereket. Igaz, őt sem kérdezik a nátós urai, csak küldik a nyakunkra a fegyvereiket és fegyvereseiket.

Lehet, hogy nagyromán Bismarcknak álmodja magát az, akire jaj, annyi magyar szavazott! De nekem csak Caragiale Bismarckja jut eszembe, az ugyanis a hírhedt Bubico-történetben a Papadopolina úrhölgynél lakó tisztnek a neveletlen kutyája, aki Zambilica kutyuskisasszony szemérmét veszélyezteti. Sajnos eközben emberek halnak, menekülnek, mi meg készülünk belegebedni a mások által diktált szankciókba.