Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. március 09., 00:132022. március 09., 00:13
Sok emberrel találkoztam, akik feltárták háborús emlékeiket. Senki – ismétlem, senki – ezek közül nem beszélt hősiességről, hazaszeretetről, de még kötelességről sem. Kellett menni, slussz. A penészes képmutatástól bűzös szlogenek a mindenkori szolgalelkű firkászok mások vérével töltött tollából származnak.
Édesapám tizenkilenc éves volt, amikor Hitler repülőgépeit szerelni küldte el annak magyar szövetségese. Egy lefagyott lábujjat leszámítva épen hazatért három év után, amerikai fogságból, fél Európán átgyalogolva. Élete végéig undorodott mindenféle egyenruhától. Nem találkoztam hősökkel, mondta, de emberséges emberekkel igen. Emberség nélküliekkel pedig ohó, még inkább.
Egy Sepsiszentgyörgy melletti faluban mesélte egy idősebb asszony, nem teszek mást, mint szinte szóról szóra leírom. A háború vége felé a falu egyik oldalán a németek, a másikon a románok vonultak fel; semmi lövöldözés, csak a körbezárt falusiak bizonytalansága, félelme. Egy asszony (férje valahol a fronton) az istállóban fejte az egyetlen jövedelem-tehenecskét, mellette két kisgyereke, amikor az ajtóban megjelent egy fegyveres német katona. A rémült asszony maga mellé szorította kicsinyeit, és intett, vigye a tejet és amit akar, csak jaj, ne... A katona megnyugtatta: Nein, nein, für die Kinder (nem, nem, a gyerekeknek), és pénzt mutatott fel, hogy élelmet szándékozik vásárolni. Este pedig két katona kopogtatott az asszony házának ablakán, egy darabka csokoládét nyújtottak át. Für die Kinder... (Hogy aztán a németek továbbvonultak és az áthaladó román felszabadítók elvittek, amit lehetett, az csak ráadás.)
Államelnökünk bejelenti, huszonöt százalékkal emelik a katonaságnak szánt költségvetési összeget. Meg sem fordul a fejében megkérdezni az embereket. Igaz, őt sem kérdezik a nátós urai, csak küldik a nyakunkra a fegyvereiket és fegyvereseiket.
Lehet, hogy nagyromán Bismarcknak álmodja magát az, akire jaj, annyi magyar szavazott! De nekem csak Caragiale Bismarckja jut eszembe, az ugyanis a hírhedt Bubico-történetben a Papadopolina úrhölgynél lakó tisztnek a neveletlen kutyája, aki Zambilica kutyuskisasszony szemérmét veszélyezteti. Sajnos eközben emberek halnak, menekülnek, mi meg készülünk belegebedni a mások által diktált szankciókba.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!