Gyújtsunk gyertyát!

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

Bedő Zoltán

2019. november 01., 00:022019. november 01., 00:02

Az évszázadok tapasztalatát, bölcsességét és érzelmi világát őrző hagyományaitól megfosztott egyén ugyanis árutermelő és -fogyasztó biológiai robottá silányodik. Könnyen megtéveszthető, és így tetszés szerint irányítható tucatemberré, aki nem tesz fel kényelmetlen kérdéseket. Aki vakon elhiszi, amit tetszetős csomagolásban beadagolnak nekik. Aki a keresetét és szabadidejét tartalmas kikapcsolódás helyett, fölösleges árucikkek megvásárlására fecséreli, ily módon is tovább növelvén korunk rabszolgatartóinak hatalmas nyereségét.

Legutóbb a halottaink emlékére minden esztendő november 1-én és 2-án gyújtandó gyertya és mécses mellőzésére szólítottak fel, körmönfont módon környezetvédelmi megfontolásokra hivatkozva. Nyilván nem véletlenül, mert ezt elérve keresztény mivoltunkban, múltunk ismeretében, felmenőink tiszteletében és nemzeti hovatartozásunkban egyaránt gyengíthetnek minket.

Éppen ezért sajnálatos és megdöbbentő, hogy máris akadtak, akik felkarolták a kezdeményezést. Mellette kardoskodnak anélkül, hogy végiggondolnák, nem a gyertyák, mécsesek és tartóik veszélyeztetik a természetet. Egyrészt mert a hozzátartozók utólag összegyűjtik és tárolóba dobják az így keletkezett hulladékot. Másrészt ez elenyésző a naponta milliárdos tételekben gyártott, erdőn, mezőn szétdobált, folyóvizekbe hajított és már a világ tengereit, valamint óceánjait is elárasztó pillepalack-mennyiséggel szemben, hogy csak a polietilén alapú termékek által okozott szennyezésnél maradjunk. Ennek a felszámolására kellene törekedni, és nem egy tiszteletteljes hagyomány megszüntetésére, ha valójában féltjük a minket körülölelő és éltető anyatermészetet.

Zarándokoljunk el hát a temetőkbe, és gyújtsunk gyertyát nyugodt lelkiismerettel továbbra is, hogy lobogjanak az emlékezés és tiszteletadás lángjai szeretteink sírhantjain.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust