Gyökerektől a rügyekig

Adventkor kezdődött, és április 27-éig tart az a tízfordulós program, amit a Kálnokért Egyesület szervez, és amelynek hétvégén volt a második állomása.

2019. február 04., 00:072019. február 04., 00:07

A Bethlen Gábor Alap által támogatott program elsősorban a kisgyermekes családoknak szól, és azt szeretné elérni, hogy felelevenítse a régi családok értékeit, tudását, és ezt átadja a fiataloknak. Mindeközben a gyerekek közösségbe kerülnek, együtt dolgoznak, megosztják egymással gondolataikat, gondjaikat – mondta Szabó Adél. „A családért, a faluért, a jövendőért” – fogalmazta meg röviden és lényegre törően az akció célját az unitárius lelkipásztor.


– A pénteki foglalkozáson, amelyen 49 személy, köztük az összes óvodás és iskolás vett részt, a lángossütést és a húsőrlős keksz készítését lehetett elsajátítani. Egyáltalán nem kispályás próbálkozás, elég, ha csak a hozzávalókat felsoroljuk: 18 kilo­gramm liszt, hatvan tojás, 2 kilo­gramm zsír és 10 kilogramm cukor – mondta el a tiszteletes asszony, aki „valamikori leány korában”, a Homoród mellett, ahol még a lakodalmi étkeket háznál készítették, látott ennyi elütött tojást egyszerre.


Az unitárius közösségi házban sorra került akció még szombat délután is tartott, hiszen a nagy mennyiségű kekszet csak igen sok adagban lehetett megsütni. Az eredmény „két hatalmas doboz és egy 15 literes fazék” keksz, amit becsomagolnak, és a fiatalok házról házra járva, jelképes összegért eladják, a pénzt pedig „visszaforgatják” az egyesület tevékenységébe.


A következő fordulóra szombaton kerül sor, ekkor a bútorfestés tudományába nyújtanak betekintés

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés