Gyergyóból Besszarábiáig kergethettük volna a románokat

A gazdag szakirodalom mellett az egyházközségek levéltáraiban fellelt adatokra és korabeli sajtóanyagra is támaszkodó történész aprólékos részletességgel taglalja, mi várt a (gyergyói) székelységre azt követően, hogy 1918 novemberében a román királyi csapatok ismét átlépték a Kárpátok vonalát – abban az évtizedben immár másodszor, miután az 1916. évi, végül csúfos meneküléssel végződő betörésükkor már érzékeltették, mire lehet tőlük számítani.

A kifosztottság, az általános elszegényedés miatti elkeseredettség, a segélyezési ígéretek elmaradása, illetve az a feltételezés, miszerint a kiküldött segélyeket eltulajdonították, az embereket Gyergyószéken is szembefordította a hatóságokkal. Utóbbiak törték meg Gyergyószentmiklóson a nemzetőrök ellenállását is 1918. november 22–25. között, amikor a közszékelység nem akarta elszállásolni-élelmezni az „Antant-erőkként” érkező román alakulatokat.

Kevesen tudják: 1918. november 24-én, számolva az ország belebegtetett szétesésével, a gyergyóiak független székely államot akartak létrehozni. Nem rajtuk, hanem a háború és a spanyolhátra kiváltotta, a frontról vörös eszméktől megfertőzötten hazatérő katonák által tovább fokozott közhangulat-romlásnak, de leginkább a vezetésre teljesen alkalmatlan, bűnös tétlenségben álmodozó Károlyi-kormánynak „köszönhető”, hogy végül nem sikerült elkerülni Trianont, amely aztán egy csapásra szertefoszlatta a székelyek reményeit.

Pedig jó szervezéssel, illetve az ellenségnek behódoló politikai elit kiiktatásával az egyes csapataival Gyergyószentmiklóst november 30-án megszálló, „rongyos, többnyire fegyver nélküli, mezítlábas román sereget Besszarábiáig kergethették volna”, mint ahogy később az akkor már 10 ezer fős Székely Hadosztály is meg tudta volna védeni Kolozsvárt – véli Garda Dezső. Annál is inkább, mert az idő tájt mintegy 60–80 ezer, részben fegyvert is bíró katona, polgárőr, nemzetőr tartózkodott Székelyföldön. De mivel nem kergették ki, hát jöttek, lefegyverezték a nemzetőrséget, hozzákezdtek a román közigazgatás kiépítéséhez, a magyar tisztviselők vegzálásához, a politikailag megbízhatatlannak tartott személyek, mint például Vákár P. Artúr elüldözéséhez, és a többit már tudjuk.

A történtek böjtjét 1919 és 1921 között szenvedte el a megszállt, majd Romániához csatolt magyarság. A könyv második része ezt a szenvedéssorozatot mutatja be. Teljes terjedelmében közli a román kormányzattal együttműködő magyar politikusokat határozottan elítélő, a magyarság megtartó erejét az egyházakban látó Endes Miklós gróf Bethlen István miniszterelnök számára készített helyzetértékelő jelentését is, és részletesen taglalja a magyarság autonómiáját célzó politikai törekvéseket.

Miként nézte tétlenül a székelyföldi politikai elit az 1918-as megszállást? Miért nem vállalta az ellenállást az itthon tartózkodó nemzetőrökre támaszkodva? Miért tekintettek kommunista megmozdulásnak minden olyan tevékenységet, amely korrupt székely elöljárók törvénytelenségei miatti felelősségre vonást szorgalmazott? Belső-Erdélyben a kincses város vezetői miért nem próbálták a Székely Hadosztállyal megvédetni Kolozsvárt? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatja Garda Dezső, és talán már a kötet csütörtökön 18 órától esedékes bemutatóján választ kaphatunk rájuk.

Garda Dezső (sz. Kolozsvár, 1948. augusztus 26.) tanár, szociográfus, történész, politikus (1996 és 2008 között parlamenti képviselő volt Bukarestben) 1973-ban szerzett történelem szakos diplomát, 1973–78 között Gyergyóremetén, 1978-tól a gyergyószentmiklósi 6-os iskolában és a Salamon Ernő Líceumban, 1997-től 2018-ig a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatán tanított, 1998-tól egyetemi docens. Születési helye ellenére székelynek vallja magát, egyik marosszéki ősét egytelkes nemessé emelte I. Rákóczi György fejedelem. Dédnagyapja, Garda József 1873 és 1878 között a nagyenyedi kollégium rektorprofesszora volt.

Több mint harminc könyv szerzője. A gyergyói magyarság megmaradása, múltjának feltárása érdekében végzett magas színvonalú munkájáért és tudománynépszerűsítő tevékenységéért 2016-ban Székelyföld-díjjal tüntették ki, 2018-ban Gyergyószentmiklós díszpolgára címmel, 2019-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el érdemeit. A csütörtökön bemutatandó könyv megírásához szükséges forrásanyagot 2017-től kezdte gyűjteni, sokat kutatott a Magyar Nemzeti Levéltárban, valamint a Román Nemzeti Levéltár Csíkszeredai fiókintézményében is.

Címlapfotó: korabeli képeslap