
A felsőházi tagság bebiztosítása szempontjából fontos találkozót veszített el a Sepsi OSK pénteken, a labdarúgó élvonal 26. fordulójában. A csalódást keltően játszó sepsiszentgyörgyiek fennállásuk során először maradtak alul a Chindiával szemben.
2021. március 08., 00:112021. március 08., 00:11
A nagy tét alaposan rányomta bélyegét a sepsiszentgyörgyi mérkőzésre, az első félidőben meddő mezőnyjáték alakult ki, számottevő akció nélkül. Felélénkült a játék a második játékrészben, az 53. percben a vendégek egy védelmi hibát kihasználva Neguț révén betaláltak. A kapott gól ellenére sem tudott veszélyes lenni az ellenfél kapujára a Sepsi OSK, csupán apróbb helyzetekig jutott Leo Grozavu csapata, az ötlettelenül, indiszponáltan futballozó piros-fehér mezesek egyetlen kapura tartó lövést sem jegyeztek a kilencven perc alatt. 1–0-ra nyert és mindhárom pontot elvitte Sepsiszentgyörgyről a Chindia Târgoviște, megszakítva az OSK nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi szériáját. Ez volt egyébként az idénybeli negyedik veresége a háromszéki csapatnak, és a harmadik, amelyet hazai pályán szenvedtek el. Legutóbb január 17-én hajtottak fejet, szintén hazai környezetben, a címvédő Kolozsvári CFR-el szemben.
„A legrosszabb mérkőzés volt, amióta Sepsiszentgyörgyre jöttem. Semmit nem mutattunk, sem a hozzáállás, sem a koncentráció nem volt megfelelő, a csapatszellem is hiányzott, ami megengedhetetlen, így az eredmény várható. Az ellenfelünk nagyobb erőfeszítés nélkül, egyetlen helyzetet kidolgozva szerzett gólt. Nekünk semmi nem sikerült, kár azért, hogy kikaptunk, elszalasztottunk egy lehetőséget, győzelem esetén sokkal nyugodtabbak lehettünk volna, ráadásul ezzel a mérkőzéssel a Târgoviște csapatát is helyzetbe hoztuk. A harc továbbra is nyitott marad, még sok pont van játékban. Elnézést kérek a szurkolóktól, a vezetőségtől és mindenkitől a mutatott teljesítményünkért” – értékelt Leo Grozvau vezetőedző.
A kudarc után a fővárosi sportsajtó vérszagot érezve hírbe hozta a csapatot Dan Petrescuval, és azt is tudni vélték, hogy legutóbb a Kayserispor élén mindössze 45 napot töltő edző havi ötvenezer eurós fizetésért venné át a Sepsi OSK irányítását. A háromszéki klub szombaton közleményben cáfolta a híresztelést, mint írták, a klub vezetősége nem tárgyalt sem Petrescuval, sem az ügynökével. Leszögezték, hogy Leo Grozavu, a csapat vezetőedzője továbbra is élvezi a Sepsi OSK vezetőségének támogatását. „A csapatnak van edzője és közösen megyünk tovább, hogy a Sepsi OSK bekerüljön a felsőházi rájátszásba. Mindannyian azon dolgozunk, hogy ezt a célt teljesítsük és boldoggá tehessük a szurkolóinkat” – nyilatkozta Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke.
További eredmények: Viitorul–Clinceni 1–1, Craiova–Botosani 1–0, Arad–Kolozsvár 0–1, Astra–Hermannstadt 2–1.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!