Gyarapítják a megye vagyonát

Költségvetési, vagyongazdálkodási, szervezési kérdések szerepeltek Kovászna Megye Tanácsának csütörtöki, online tartott gyűlésén.

Székely Hírmondó

2021. november 26., 00:042021. november 26., 00:04

Az elmúlt öt évben Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1 millió 370 ezer lejjel támogatta a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház működését. „Többek között ez az összeg segített megoldani a kórház udvarának kivilágítását és aszfaltozását, a szolgálati lakások víz- és szennyvízhálózatának kialakítását. Most 523 ezer lejt foglaltunk bele a költségvetésünkbe, ebből vásárol a kórház veszélyes hulladékok kezeléséhez szükséges berendezéseket, valamint újabb konténert a moduláris sürgősség bővítéséhez” – számolt be a költségvetés-kiigazítás legfontosabb tételéről Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.


„Rendezzük a zabolai Csipkés tábor alatti terület tulajdonviszonyát. Ugyanis 2011-ben a megye átvette a kormánytól a tábort, azonban az alatta levő terület a református egyház tulajdona maradt, amelyre 25 éves koncessziós szerződés volt érvényben. Most kértük a református egyháztól, hogy adja el a területet. Az egyház képviselői beleegyeztek, hogy a tábor számára megvegyünk egy 3200 négyzetméteres területet” – ismertette a tanácselnök.


A Csipkés tábor Kovászna megye egyik legszebb helyszínű gyerektábora, amely 70 férőhelyes. Az utóbbi években csak javítani lehetett, mert a tábor alatti terület nem volt a megye tulajdonában. „Teljes körű felújításra van szükség, hogy a mai igényeknek megfelelő, modern táborozó hely váljon belőle. A 15 faház nyári táborozásra kiváló, de a főépületet teljesen újjá kell építeni, hogy a téli-nyári működtetést biztosítani lehessen. Kiemelt célunk, hogy a megye vagyonának gyarapítása mellett bővítsük a megyében a szabadidős, ifjúsági létesítményeket” – nyomatékosított Tamás Sándor.


A megyei tanácsosok jóváhagyták, hogy elkezdjék Kovászna megye területrendezési tervének aktualizálási folyamatát, a most használatos területrendezési terv 1995-ben készült, azóta nyilván sok minden változott megyei és települési szinten is. A folyamat egybeesik a Potsa József Megyefejlesztési Stratégiával, ennek közvitája is jelenleg zajlik – ismertette Jakab István Barna alelnök.


Döntött a testület arról is, hogy ingyenes használatba adják a katasztrófavédelmi felügyelőségnek a baróti tűzoltóállomást és rohammentőszolgálatot. „Az egységet 2020 júniusában üzemeltük be, működésének első évében több mint 400 bevetésen voltak a tűzoltók. Korábban a megyeszékhelyről indultak a tűzoltók az erdővidéki beavatkozásokra, amely 40-50 percet vett igénybe, most azonban 10-15 perc alatt a helyszínen tudnak lenni. A térségben 25 ezer ember él, akiknek most már – baj esetén – hatékonyabban tudnak segíteni a tűzoltók” – hangsúlyozta a tanácselnök. Az új tűzoltóállomást Kovászna Megye Tanácsa erdővidéki önkormányzatokkal – Barót, Bacon, Bardoc, Bölön, Nagyajta és Vargyas – közösen építtette, működtetését a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség biztosítja. 


(KMT sajtóirodája)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés